Ugrás a tartalomra

Bence álma: közelebb kerülni a raliversenyek világához

Létrehozva
Gyógyíthatatlan betegséggel küzd Bence, de van egy álma, amelyet családja minden erejével próbál valóra váltani.
Kép
Bence álma közelebb kerülni a raliversenyek világához. Fotó: Mocsári László
Bence álma közelebb kerülni a raliversenyek világához. Fotó: Mocsári László

Bence 14 éves kora óta kerekesszékhez kötött. Súlyos gerincferdüléssel él, amely idővel már a belső szerveit is veszélyeztette.

– Az egyik orvos azt mondta, hogy akár így is élhetne. Idővel azonban odáig jutott volna az állapota, hogy a háta előre, a hasa pedig hátra került volna. Ahogy csavarodik a gerinc, vele együtt mozdul a bordakosár és a belső szervek is – mondta Majnár Beáta, Bence édesanyja.

Bencének életmentő műtétre volt szüksége, mert a mája már a bordái közé szorult. A tízórás operáció során 32 csavart ültettek a gerincébe.

Kép
Bence álma közelebb kerülni a raliversenyek világához. Fotó: Mocsári László
Fotó: Mocsári László

Bence nagy álma

Bence életigenlése példaértékű. Egyetlen nagy álma van: mindig is rajongott az autókért, különösen az oldtimerekért. Rengeteget nézte a televízióban a versenyeket, és beleszeretett a raliba.

– Sokat kampányolok azért, hogy eljuthassunk raliversenyekre. Szeretnénk találni egy szponzort, aki segíteni tudna nekünk ebben – mesélte az édesanyja.

Bence legnagyobb vágya, hogy egy szponzorautó segítségével még közelebb kerülhessen szeretett sportjához.

Kép
Bence álma közelebb kerülni a raliversenyek világához. Fotó: Mocsári László
Fotó: Mocsári László

Édesanyja mindent megtesz azért, hogy segítsen fia álmának megvalósításában. Minden versenyen amatőr videókat készít, amelyeken jól látszik Bence öröme. Egy kézfogás egy raliversenyzővel, egy karszalag vagy egy közös fotó a kedvenceivel számára felbecsülhetetlen élményt jelent.

Majnár Beáta három gyermeket nevelt fel, akik már önálló életet élnek. Ma minden idejét Bencének szenteli, aki a nap 24 órájában teljes körű ellátásra szorul.

Nekem most már az a feladatom, hogy róla gondoskodjak. Mindent megteszünk azért, hogy boldog legyen.

Kép
Bence álma közelebb kerülni a raliversenyek világához. Fotó: Mocsári László
Majnár Beáta: Nekem az a feladatom, hogy boldog legyen. Fotó: Mocsári László

Ez is érdekelhet

Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.
A jogász válaszol: Előzetes bizonyítás közjegyző előtt
Miskolc
Miskolci olvasónk levelében leírta, hogy a fél éve vásárolt házában, rövid idővel a birtokba lépés után repedések jelentkeztek. Az eladóval szemben szeretne igényt érvényesíteni, de a javítás után már nehezebben fogja tudni bizonyítani, milyen állapotban volt az ingatlan, mi okozta a problémát, és mekkora kár keletkezett. Kérdezi, hogy ezek után milyen lehetősége van?