Ugrás a tartalomra

Folytatódik a 26-os felújítása – képgaléria a helyszínről

Létrehozva
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
Preview Image
Mocsári László képgalériája

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. tájékoztatása szerint aszfaltozási munkákat végeznek szeptember 21. és 26. között a 26-os főút belső sávjaiban, a megyei kórház és a Repülőtéri úti csomópont közötti szakaszon.

A munkák idején ideiglenesen változik a kórház északi bejáratának, valamint a Repülőtéri úti csomópont környezetének megközelítése.

Fontos, hogy kedden után szerdán is 9 és 15 óra között a megyei központi kórház északi bejárata kizárólag Miskolc belvárosa felől lesz megközelíthető, a kihajtás pedig Sajószentpéter irányába lesz lehetséges.

Szombaton a Repülőtéri úti csomópont aszfaltozását végzik. Ezen a napon a Tesco és az OBI áruházak a Szentpéteri kapui temető felől lesznek megközelíthetők.

A következő héten a burkolati jelek felfestésével folytatódik a munka. Ezt követően az érintett útszakaszon megszűnik a forgalomkorlátozás.

Az aktuális munkákról és forgalomkorlátozásokról előre tájékoztatjuk olvasóinkat a minap.hu-n.

SZEPTEMBER 23., SZERDA

Aszfalt kopóréteget építenek ezúttal a 2+550 – 3+025 km szelvények (Stop Shop – temető) között, kihagyva a Repülőtéri úti és a Bosch csomópontot.

A várható forgalomkorlátozások:

  • a Sajószentpéter felől érkezőknek tilos lesz a balra kanyarodás a megyei központi kórház északi kapujához, az Orlen üzemanyag-töltőállomáshoz/Stop Shop-hoz, valamint a Miskolci Rendvédelmi Technikumhoz

  • a város felől érkezve tilos lesz balra kanyarodni a Tesco és a Shell üzemanyag töltőállomás felé. A temető felől zavartalanul megközelíthető marad a két hely

  • miután feloldották a Tesco/Shell sávokat, ezután a temetőnél lévő balra kanyarodó sávot zárják le

  • a KFC étterem felől tilos lesz a balra kanyarodás.

Ez is érdekelhet

fotó: Mocsári László
Kísérletek, tudományos kalandok – jön a Kutatók Éjszakája
MiskolcSzabadidőTudomány
Közel 150 izgalmas programmal, látványos kísérletekkel, tudományos bemutatókkal és jubileumi eseményekkel várja az érdeklődőket a Miskolci Egyetem a Kutatók Éjszakáján, szeptember 25-én.
Képgaléria
20 éves a Szépkorúak Háza
20 év gondoskodás – születésnapot ünnepel a Szépkorúak Háza Miskolcon
Miskolc
2006. június 1-jén nyitotta meg a kapuit a Szépkorúak Háza Idősek Otthona Miskolcon. A 20 éves jubileum alkalmából, kedden ünnepséget rendeztek a lakók, az ott dolgozók és a támogatók számára.
Szeles időnk lesz, jöhet pár zápor, zivatar
Miskolc
Itt van az ősz, itt van újra?