Ugrás a tartalomra

Miskolc

Csak a Diósgyőr! – akkor is ezt mondják a bohócdoktorok
SportMiskolc
A miskolci Piros Orr, Dr. Tik Tak nem viccelt, mindent megtett, még a labdát is megvizsgálta a kezdőrúgás előtt. A miskolci bohócdoktor, ha éppen nem a kórházban csal mosolyt a gyerekek arcára, akkor a Miskolci Nemzeti Színházban színészkedik és énekel. Most a DVTK-meccsen is odatette magát.
Csodálatos látványt nyújt a Diósgyőri vár adventi „koszorúja"
Miskolc
Advent harmadik vasárnapján a Diósgyőri vár újabb bástyája öltözött lila ruhába. Ebben az időszakban a vár hagyományosan az adventi koszorút jelképezi a megszokottól eltérő, ünnepi fényfestéssel és a látványos tűzeffektekkel.
Képgaléria
„Öltöztessük ünneplőbe a szívünket”
Miskolc
Meggyújtották az öröm gyertyáját is a város adventi koszorúján. A harmadik gyertyaláng hirdeti a Szent István téren: a várakozás időszakának végéhez közeledünk.
Nincs ellenfele – több tízezer szavazatot kapott már az adventi villamosunk
Miskolc
A villamosközlekedéssel foglalkozó cseh oldal 2019-ben is meghirdette a legszebb európai adventi villamosok versenyét. A 2017-es és 2018-as elsöprő győzelem után a miskolci járat ismét versenybe száll a címért! Eddig nincs ellenfele…
Képgaléria
Ezúttal szombaton zenélt az adventi villamos
Miskolc
A megszokottól eltérően ezen a héten vasárnap helyett szombaton örvendeztette meg élőzenével az utazóközönséget az MVK Zrt.
Jótékonysági piaci napot tartottak a Búza téren
Miskolc
A programot hagyományteremtő céllal rendezték meg szombaton.
Képgaléria
Az eddigi legsikeresebb adományozási akciójuk volt az idei
Miskolc
Képtári karácsonnyal zárta cipősdobozakcióját szombaton a Herman Ottó Múzeum.
Bármennyire is hihetetlen, de Kékestetőn húsz, Bánkúton tízcentis hó van
Miskolc
Főleg azért csodálkozunk (na jó, irigykedünk is), mert az alacsonyabban fekvő területeken még csapadékra sem kell számítani…
Lélekemelő önkéntesség – jó példák Miskolcról
Miskolc
Az ünnepek közeledtével sokak érezzük úgy: adni szeretnénk. Adni azoknak, akiknek semmilyük nincs, akik gondokkal küszködnek, vagy azoknak, akik csak egy kis lelki feltöltődésre, jó szóra, megható pillanatokra áhítoznak az adventi készülődésben. Mutatunk néhány jó példát.
Nagycsaládban a karácsony
Miskolc
Sokan vallják: a karácsony az egész lakást betöltő gyermekkacajtól lesz igazán meghitt. Öröm az adventi készülődésben, amikor a fiatalok segítenek bejglit sütni, fát díszíteni, és bizony könnyezünk a büszkeségtől, amikor a templomban betlehemes játékot adnak elő. Nagycsaládosokat kérdeztünk arról, hogyan készülnek az ünnepre.
A romániai diktatúrát megdöntő forradalom emlékére
Miskolc
Bár már harminc éve történt, az ember mégsem tudja elfelejteni azt az izgalmakkal teli karácsony körüli időszakot, amikor mindenki az várta, hogy mi lesz a diktatúrában borzalmas életkörülmények közé kerülő Románia, illetve a Nicolae Ceausescu által oly sokszor megfenyegetett, megfélemlített kisebbségek, romániai magyarok sorsa.
Több mint 30 ezer vasutas kap év végi juttatást
Miskolc
Még az ünnepek előtt, december 18-áig év végi egyszeri juttatásban részesülnek a MÁV Zrt. és leányvállalatai közszolgáltatási feladataiban legnagyobb szerepet vállaló, nem vezető állású munkavállalói.
Családbarát munkahely a Bosch miskolci gyára
Miskolc
A cég az elismerést először a Női Erőforrás Család és KarrierPONT évértékelőjén mutatta be nyilvánosan.
Képgaléria
Határok nélküli AngyalKaland
Miskolc
Négyszáz anyaországi és határon túli hátrányos helyzetű gyermek arcára csalt mosolyt kétnapos kalandos programjával Lillafüreden és Miskolcon a Lillafüredi Sport és Kalandpark, Kiss Bíró Csilla és a Tettre Éber Alapítvány kuratóriuma, a Magyar Versmondók Egyesülete és a Latinovits Emlékmű Alapítvány segítségével.
Hófehér karácsonyt szeretne? – mutatjuk, mennyi esély van rá
Miskolc
Nulla, azaz nulla százalék.
25 éves a Megyei Fejlesztési Ügynökség
Miskolc
A BORA 94 Nonprofit Kft. (vagy régebben ismert nevén a Megyei Fejlesztési Ügynökség) több évtizede foglalkozik a megye fejlesztési ügyeivel. Az ügynökség történetének utóbbi három évében majd 300 beadott pályázatot készítettek, amelyből 145 nyert, ezzel mintegy 10 milliárd forint fejlesztési forráshoz juttatva a térségünk önkormányzatait, vállalkozásait. A társaság ez idő alatt 12 nemzetközi projektben vett részt, és közreműködtek Miskolc ipari parkos és turisztikai fejlesztései tervdokumentációinak összeállításában is.
Képgaléria
Ha szenteste, akkor halászlé, minden mennyiségben
Miskolc
Köztudott, hogy karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi menüből a hal. Akár halászlé, akár rántott hal, akár halpaprikás formájában, de biztos, hogy megjelenik a magyar családok asztalán. Honnan ered a hagyomány, miért „kell” halat fogyasztanunk szenteste? Milyen halas fogással kápráztathatjuk el karácsonykor a családot?
Adomány rászorulóknak – a Velünk a Város nevében is
Miskolc
Megközelítőleg háromszáz ember él jelenleg a Magyar Vöröskereszt megyei, hajléktalanokat gondozó központjában. Az ő karácsonyi ajándékuk is lesz az az adomány, amelyet a Velünk a Város képviselőcsoportja nevében Zámbó Tiborné, valamint Badány Lajos önkormányzati képviselő adott át.
„Ajándékozzon vért, és tegye szebbé három rászoruló karácsonyát!”
Miskolc
„Ajándékozzon vért, és tegye szebbé három rászoruló karácsonyát!” Ezzel a szlogennel hívja Miskolcon is véradásra december 20-án a Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat.
A Miskolci Állatkertben folytatódott az ÉSZAKERDŐ „Zöld Szív” programja
Miskolc
Az ÉSZAKERDŐ Zrt.-nél dolgozók nagyon fontosnak tartják a karitatív tevékenységeket: igyekeznek rendszeresen jótékonysági programokat szervezni, illetve azokhoz csatlakozni. Az erdőgazdaság munkatársai korábban "Zöld Szív" elnevezéssel fotókiállítást rendeztek, amivel a koraszülötteket támogatták; rendszeresen véradásokon vesznek részt, de arra is volt példa, hogy adományokat gyűjtöttek karácsony előtt rászorulók számára, illetve jótékonysági főzőversenyt is életre hívtak.