Miskolc
Fontos közlekedési információk a hétvégére
Szombaton pénteki menetrend lesz az MVK-nál, élőzene az Adventi Villamoson, változik a villamosközlekedés a régiségvásár idején, DVTK – FTC: utazás szurkolói jeggyel, bérlettel – hasznos információkról adott hírt portálunknak az MVK Zrt.
Elérhető iPhone-on is az MVK menetrendje
Androidos mobiltelefonokon futott eddig a miskolci közösségi közlekedésben eligazító program. Az MVK valós idejű menetrend alkalmazása mostantól iOS-en, azaz Apple-készülékeken, iPhone típusú telefonokon is elérhető. A másik nagy mobilos operációs rendszerre 2015-ben fejlesztették ki az önkormányzati társaságnál a programot. December 11-től emellé társul az iOS-es változat.
Hétvégéig rendbe hozzák a beszakadt utat
Ahogyan arról már korábban hírt adtunk, hétfőn délután beszakadt az aszfalt a Dózsa György és Fazekas utcák kereszteződésében. A MiVíz Kft. szakemberei rövid időn belül megtették az azonnali intézkedéseket: korlátot raktak ki, kiépítették az elterelést. A havária helyszíne a tűzoltóság épülete előtti sarkon, a Dózsa György utcáról érkező autós (jobb oldali) sávot érinti. Szerdán megkezdték a hiba elhárítását, ami előre láthatólag két napot vesz igénybe.
Nézze velünk élőben a harmadik gyertyagyújtást is!
A Miskolc Televízióban, híroldalunkon: a minap.hu-n, és közösségi oldalunkon is élőben láthatják majd vasárnap délután 4 órától a Kossuth Lajos Evangélikus Gimnázium műsorát és a gyertyagyújtást.
Segítség a családoknak – ajándék a családsegítőknek
Ruhák, édesség és szaloncukor is érkezett a családsegítő központba. Az adományt önkormányzati képviselők ajánlották fel az intézménynek, a MESZEGYI szakemberei családok, illetve idősek között osztják majd szét az adományt.
Energiaszegénységben – Lyukó és a Sajó-völgye egyelőre feltérképezetlen terület
Magyarországon százezrek élnek energiaszegénységben. 500 ezer háztartásnak van 60 napon túli energiaszámla-hátraléka és a lakosság 40 százaléka használ szilárd tüzelőt a fűtéshez. A magyarországi energiaszegénységet öt civilszervezet kezdte el feltérképezni.
Harminc éves a Bulgárföldi Szolgáltató Központ és Gondozóház
2023-ig országszerte megszűnnek a gondozóházak. Miskolcon jövő évtől három, ideiglenes lakhatást biztosító intézmény olvad össze. Az idősek, köztük a bulgárföldi gondozóház ellátottjai is egy felújított épületbe költözhetnek. Az intézmény – ahol naponta 200-nál is több idősről gondoskodnak – idén ünnepli fennállásának 30. évfordulóját.
Karácsonyi dallamok és mesevilág a mézeskalács villamoson
Az idén mézeskalács házikóvá varázsolt miskolci adventi villamos több rendhagyó programmal kedveskedik az utasoknak.
Megyei Jogú Városok Szövetsége – Szita maradt a vezető, Veres Pál bizottsági elnök lett
Ismét Szita Károlyt, Kaposvár polgármesterét választották a Megyei Jogú Városok Szövetsége (MJVSZ) elnökévé. Veres Pál bizottsági elnök lett.
Átadták a megyei diáksport egyesület díjait
A megyei közgyűlés dísztermében rendezték meg a napokban a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport ás Szabadidő Egyesület díjátadó ünnepségét.
Nőtt a halálos balesetek száma a vasúti átjárókban
Kevesebb baleset történt a vasúti átjárókban mint tavaly, de több volt köztük a halálos kimenetelű – közölte a MÁV kedden az MTI-vel.
FOGADJ EL! – Az úszás szeretete megkülönböztetés nélkül
Ép és sérült gyerekek együtt élvezzék a sport örömét – ez volt a célja annak a FOGADJ EL! elnevezésű úszóversenynek, amelyet harmadik alkalommal rendeztek meg a Selyemréti Strandfürdőben, vasárnap. A Sérült test és értelem harmóniájáért Alapítvány szervezte meg ezt a napot, melynek legfőbb célja az érzékenyítés: az úszóverseny lehetőséget ad egymás elfogadására, az SNI-s gyermekek beintegrálására kortársaik közé.
Még nem tudni, mitől szakadt be az út a Dózsa Györgyön
A MIVÍZ szakemberei vizsgálják a területet, így későbbre ígértek tájékoztatást.
1000 facsemete vásárlásával támogatja a Miskolci Törvényszék az erdőtelepítést
A meglévő erdők megóvása és megfiatalítása, a Bükk fával borított területeinek növelése érdekében a törvényszék munkatársai – Klapil Mónika a Miskolci Törvényszék bírájának kezdeményezésére – idén novemberben adománygyűjtést szerveztek facsemeték vásárlására.
Két plusz ideiglenes megállót alakítottak ki Miskolctapolcán
Két ideiglenes buszmegállót tett az MVK a Miskolctapolcai út és a Fagyöngy utca kereszteződésébe. A Miskolctapolcai Strandfürdő második ütemének építése miatt volt erre szükség. Az Aradi sétány lezárása miatt a gyalogosoknak több száz métert kell kerülniük. Az ideiglenes megállóval az itt élők szerint megoldódott a probléma és elviselhetőbb lesz az a néhány hónap, amíg tart az Aradi sétány lezárása.
Elhunyt Ormos Mária történész
Életének 90. évében meghalt Ormos Mária Széchenyi-díjas történész, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja - közölte az MTA az MTI-vel.
Állítsuk meg a munkaerő-elvándorlást!
Miskolc Megyei Jogú Város Foglalkoztatási Paktum programjának december 6-ai ülésén egy olyan munkacsoport létrehozásáról született döntés, melynek célja a munkaerőhiány csökkentése és a munkaerő-elvándorlás megállítása.
Megváltozik a polgármesteri hivatal nyitvatartása az ünnepi időszakban
Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának Központi Ügyfélszolgálata (Városház tér 8.) az év végén az alábbiak szerint tart ügyfélfogadást:
Eredményes volt a főépítészi pályázat
Rostás László főépítész 2018 júliusában távozott pozíciójából, ezt követően erre a posztra öt alkalommal írt ki pályázatot a Miskolci Önkormányzat. Ebből négy eredménytelenül zárult.
Miskolc is tiltakozik a kultúrpolitika központosítása ellen
„A Miskolci Nemzeti Színház nem csak nevében a városé. Az ország első kőszínháza a miskolciaké, Miskolcé. Ezt bizonyítja az is, hogy kevés olyan vidéki teátrum van, amelynek annyira lelkes közönsége lenne, mint amivel itt, Miskolcon találkoznak a művészek, színészek. Éppen ezért, nem hagyjuk, nem hagyhatjuk, hogy a Miskolci Nemzeti Színház sorsáról ne helyben döntsünk" – olvasható a polgármesteri hivatal közleményében.