Ugrás a tartalomra

Miskolc

Bevásárlás szórakozva – Termelői Nap a belvárosban
Miskolc
Bevásárlás és szórakoztató programok egy helyen – ez a Miskolci Termelői Nap. November 17-én a Nemzetközi Diáknap alkalmából a diákok kerülnek a középpontba, de az egész család jól érezheti magát, ha eljön a belvárosba.
Partnercégek Pályaorientációs Fóruma a Barossban
Miskolc
Pályaválasztási rendezvényt tartottak a Baross Gábor Szakgimnáziumban. Álláslehetőségekről tájékozódhattak általános iskolások a MÁV Zrt.-től, az Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zrt.-től és a Magyar Posta Zrt.-től, amikkel a középiskola már évek óta együttműködik.
Újabb változások az MVK menetrendjében
Miskolc
Olvassa el figyelmesen, mielőtt hétfőn munkába indul!
Képgaléria
Megérkeztek az első általános iskolások a Digitális Közösségi Alkotóműhelybe
Miskolc
Szeptemberben nyílt meg a Digitális Közösségi Alkotóműhely a Miskolci Szakképzési Centrumban, a Latabár utca 1. szám alatt. Most az első foglalkozást tartották az általános iskolásoknak, akiket céljuk megszólítani az itt dolgozó szakembereknek.
Megalakult a Velünk a Város frakció
Miskolc
Az újonnan alakult Velünk a Város frakcióba tömörülnek az országban ellenzéki pártként definiált szervezetek önkormányzati képviselői, akik közös program, közös várospolitikai elképzelések mentén, összefogásban, Veres Pált támogatva működtetik majd a várost – jelentette be csütörtökön, sajtótájékoztatón Simon Gábor frakcióvezető, két helyettese, Badány Lajos és Hegedűs Andrea társaságában.
Megújul a Bogáncs utca
Miskolc
A Bogáncs utca forgalma – a Déli Ipari Parknak köszönhetően – az utóbbi időben megnőtt, így indokolttá vált az útburkolat, a vízelvezetés, a világítás, valamint a híd javítása, megerősítése. Az előkészítő munkálatok már október elejétől tartanak – tudatta portálunkkal a városháza sajtóosztálya.
Katonák versenyeztek a Bükkben
Miskolc
Fokozott katonai jelenlét volt a Bükki Nemzeti Park területén. A debreceni felderítő ezred és nemzetközi csapatok katonái versenyeztek. A 14. Szent Márton felderítő verseny az utóbbi évek legkeményebb pályája volt.
Biztonságosabb lesz a Hideg sor, betömik a szeméttel teli pincéket
Miskolc
Alig több mint egy évtizede készült el a Hideg sori út, mégis indokolttá vált a felújítása. A 810 méteres útszakasz aszfaltozása tavasszal várható, de a jelenlegi előkészítő munkálatok már most okozhatnak némi fennakadást a közlekedésben – tudatta portálunkkal a városháza.
Megkoszorúzták a Szovjet hősi emlékművet
Miskolc
A Hősök temetőjében elhelyezett szovjet emlékműnél koszorúzott a miskolci Munkáspárt. A szervezet november 7-ére, a nagy októberi szocialista forradalomra emlékezett.
A Katalin köztől a Bosch felé kerékpárral
Miskolc
Jelentős részben önálló biciklis útszakasz épül a Bosch felé – tájékoztatta szerkesztőségünket a miskolci polgármesteri hivatal.
A hidegben akár duplájára is nőhet a fékút nyári gumival
Miskolc
Veszélyes a hidegben nyári gumival autózni, mert a járművek könnyebben megcsúszhatnak és a fékút is hosszabb lesz – mondta a Duna Autóház műszaki igazgatója az M1 aktuális csatornán csütörtökön.
Karácsonyra megint kifosztjuk a boltokat
Miskolc
A tavalyi 41 ezer forint helyett az idén már átlagosan 48 400 forintot terveznek karácsonyi ajándékokra költeni az aktív internetezők, ami több mint 20 ezer forinttal haladja meg a négy évvel ezelőtti keretet - derül ki az Árukereső.hu és a GKI Digital éves közös kutatásából.
Prücskök a Páva elődöntőjében
Miskolc
Újra indult a közmédia Fölszállott a Páva című tehetségkutatója. A Szinvavölgyi Néptáncműhely pedig minden évben a legjobbak között van. Ezúttal a legkisebbek indultak és lettek elődöntősök.
Drágul a kötelező
Miskolc
Várhatóan 10-15 százalékkal emelkednek a jövő évi kötelező felelősségbiztosítási díjak. A drágulást az átlagosnál több baleset indokolja, és az, hogy az autószerelők egyre magasabb díjakért dolgoznak. A novemberi kampány egyre kevesebbeket érint. Év végén ugyanis már csak a 2010 előtt vásárolt járműveknek van ilyenkor a felelősségbiztosítási fordulója.
Gyalogost gázoltak a Művészetek Házánál
Miskolc
Már a sötétedés után, körülbelül fél 5-kor történt az a baleset, amiben egy gyalogost gázolt el egy Suzuki, aminek összetört a szélvédője az ütközés hatására.
Kríziskezelés: a teljes tömegközlekedési hálózat újragondolására van szükség
Miskolc
A krízishelyzet megoldásán dolgozik az MVK. Mint arról már beszámoltunk, a polgármester utasította a társaságot, hogy lehetőségeihez mérten vegye figyelembe az utasok igényeit. A járatmegszűntetések miatt a kritikus vonalakon többletjáratokat indítottak. A krízis megoldásába bevont szakmai szervezet szerint ugyanakkor a teljes hálózat újragondolása szükséges, amelyben érdemi munka az első közgyűlés után kezdődhet.
Képgaléria
Megkezdődik a téli átállás, 14-éig zárva tart a Selyemréti Strandfürdő
Miskolc
A november 4-én, hétfőn induló munkálatok során a merevvázas sátor oldalfalait helyezik fel, emellett karbantartási munkálatok kezdődnek.
Évek óta csökken a társasházi tűzesetek száma
Miskolc
Tavaly 26 esetben, idén pedig eddig 15 alkalommal hívták a katasztrófavédelem munkatársait panelházi tüzekhez Borsodban. A javuló tendencia a lakók odafigyelésének és a hatósági munka hatékonyságának is köszönhető. Szerdáig közös képviselők, tulajdonosok, bérlők kérdezhetik a katasztrófavédelmet a társasházakat érintő tűzvédelmi előírásokról.
Egy kisebb településnyi embert segített munkához a miskolci foglalkoztatási paktum
Miskolc
Sikeres Miskolc Megyei Jogú Város Foglalkoztatási Paktum Programja, amely közel száz miskolci cég és szervezet állásajánlatainak a feltérképezésével segíti az álláskeresőket a minél vonzóbb miskolci karrierlehetőségek megtalálásában. Az eredményességet jól mutatja, hogy a Paktumiroda nyilvántartásában jelenleg több, mint ezer munkahelyből válogathatnak az érdeklődők, s hogy az elmúlt másfél év alatt már 600 feletti azoknak a munkavállalóknak a száma, akiknek az elhelyezkedésében a Paktumiroda vállalt aktív szerepet – tájékoztatott közleményében a városháza.
Százhalombattán táboroztak a „Jövő Bajnokai”
SportMiskolc
A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) „Jövő Bajnokai” programjának keretében október 27- november 2. között országos edzőtábort tartottak Százhalombattán. A közös gyakorlásra azok a 2005-ben és 2006-ban született versenyzők – köztük három miskolcival – kaptak meghívást, akik a nyári korosztályos országos bajnokságokon érmet vagy érmeket szereztek.