Ugrás a tartalomra

Miskolc

Válságmenedzselésbe kezdett a városháza
Miskolc
Miután az MVK Zrt. vezetése nem képes úrrá lenni a mára tragikussá vált helyzeten, sőt a társaság olyan járatritkítást jelentett be, amely összeegyeztethetetlen mind az utazók igényeivel, mind a társaság küldetésével, Veres Pál polgármester úgy döntött, hogy polgármesteri biztosi pozícióra haladéktalanul válságmenedzsert nevez ki, akinek elsődleges feladata lesz, hogy a lakosság bevonásával tegye rendbe a mára kaotikussá vált miskolci tömegközlekedési helyzetet.
Későn észlelte a kanyarodót, így okozta a balesetet
Miskolc
Három kocsi ütközött a Csabai kapuban szombaton este fél 6 körül.
Képgaléria
Már a harmadik percben berúgta első gólját a Diósgyőr!
SportMiskolc
3-1-re megverte a DVTK a Kisvárdát november első mérkőzésén hazai pályán a labdarúgó OTP Bank Liga 11. fordulójában.
Képgaléria
Már a százhuszadik nyílt napot tartották
Miskolc
A rossz időhöz képest nem csökkent a látogatók száma, sőt, most még többen voltak, mint máskor szoktak lenni – nyilatkozta Szegedy Eszter, a Miskolci Állategészségügyi Telep vezetője. A szervezet komolyan törődik az utcára került kutyák és macskák sorsával.
Halottak napja - Néprajzkutató: a temetőkultusz az elmúlt évtizedekben erősödött
Miskolc
Halottkultusz mindig is volt, de a temetőkultusz az elmúlt évtizedekben erősödött meg jelentősen, és a kereskedelem is hozzájárult ahhoz, hogy a sírok feldíszítése ennyire általánossá vált - mondta Tátrai Zsuzsanna néprajzkutató az M1 aktuális csatorna szombat délelőtti műsorában.
Éjszakai munkavégzés a miskolci, füzesabonyi és szerencsi térségben
Miskolc
A miskolci, füzesabonyi és szerencsi térség vasúti pályáin előre tervezett éjszakai munkákat, a vasúti felsővezeték gépi átvizsgálását végzik el. Az éjszakai munkavégzésnek köszönhetően nem kell korlátozni a vonatforgalmat a karbantartás idejére.
Képgaléria
Több ezren keresték fel a miskolci temetőket mindenszentek ünnepén
Miskolc
Rengetegen keresték fel november 1-jén szeretteik sírját Miskolcon is.
Elhunyt szeretteinkre emlékezünk a hét végén
Miskolc
Országszerte sokan gyertyát, mécsest gyújtanak elhunyt szeretteik emlékére és felkeresik a temetőkben hozzátartozóik sírját mindenszentek és halottak napja alkalmából a hét végén.
Miskolcnak máig nincs főépítésze - új pályázatot írnak ki
Miskolc
Miskolc főépítészi pozíciója 2018. június 15-étől betöltetlen. Az önkormányzat azóta négyszer írt ki pályázatot a posztra, de ezek minden esetben eredménytelenek voltak.
Képgaléria
„Nemzetiségre, vallásra való tekintet nélkül igyekeztek gyógyítani"
Miskolc
Az I. világháború idején pusztító kolerajárványban elhunyt katonákra emlékeztek szerdán délután a miskolci koleratemetőben halottak napja alkalmából, ahol csaknem ezer hősi halott alussza örök álmát. A felújított temetőben Miskolc város vezetése, valamint a pártok, intézmények vezetői, képviselői helyezték el a megemlékezés koszorúit, a romkápolna lábánál.
Alakszai Zoltán jegyző október 31-ével távozik posztjáról
Miskolc
Alakszai Zoltán Miskolc Megyei Jogú Város jegyzője október 31-ével – közös megegyezéssel – távozik posztjáról. További munkájához sok sikert kíván Veres Pál polgármester – olvasható a városháza közleményében.
Így közlekednek az MVK járatai az ünnepek alatt
Miskolc
Mutatjuk, hogy november 1-jén és a hétvégén hogyan járnak a miskolci közlekedési vállalat buszai, villamosai.
Egyre látványosabb! – már az új zsindelyt rakják az avasi református templomra
Miskolc
Kívül-belül megkezdődtek a munkák az avasi református templomban, aki arra jár, ámulva csodálja a tetőn dolgozó szakembereket, az új, sárgás színű zsindelyt. Ha az időjárás is kegyes lesz, a külső vakolással is elkészülnek még idén – bent pedig már kész a tetőre vezető lépcsősor váza.
Hohó, már a Kékestetőn is havazott!
Miskolc
A Nagy-Hideg-hegyen kezdődött, de mostanra már a Kékestetőn és Hajag-tetőn is hullott a hó, valamint a Pilisben is megjelentek a hópelyhek.
Bűnügyi technikusok versenyeztek Miskolcon
Miskolc
A Miskolci Rendészeti Szakgimnázium adott otthont a megmérettetésnek kedden.
Konferencia sokszínűségről
Miskolc
Harminc éves a hajléktalanellátás Magyarországon. Miskolcon elsők között alakult meg, és azóta a gondozás szinte minden formája megtalálható a városban. Az Egészségügyi és szociális műhely egy konferenciát szervezett, ahol az ellátás nemzetközi és hazai tapasztalatait is megosztották a szakemberek az érdeklődőkkel.
Gasztro-sörfőzdévé alakult a zip’s: „A kohézió megint a sör volt”
Miskolc
„Új korszak indult: a zip’s brewhouse, mint gasztro-sörfőzde” – írja Facebook-oldalán a zip’s brewhouse, az október 23-ai csoki, virágfánk és sör workshopjuk margójára. PékSör, Bean2Beer perui kakaóbabos dry stout, malátalekváros Bomboloni és egy nagy bejelentés – ha címszavakban kellene összefoglalni az estét. „Olyan, mintha a betonkeverőbe betettük volna a kenyeret, a csokit, a sört és ennek minden variációját elkészítettük” – fogalmazta meg az est mibenlétét Halász Norbert, a zip’s brewhouse ügyvezetője.
Befejeződött a miskolci Tiszai pályaudvar peronjainak felújítása
Miskolc
A MÁV október 31-én adja át az utazóközönségnek az idei, utolsó ütemben elkészült, 2-es és 3-as vágány közötti peront.
Megkezdődik a téli átállás a Selyemréti Strandfürdőben
Miskolc
A november 4-én, hétfőn induló munkák során a merevvázas sátor oldalfalait helyezik fel, emellett karbantartást is végeznek.
Már nem egészségtelen a levegő Miskolcon
Miskolc
A hétfő délben érkezett hidegfront felszakította a városra nehezedő hidegpárnát és mára normalizálódtak a légszennyezési mutatók. A légszennyezés elsődleges forrása a helytelen lakossági fűtés, az avar és a kerti hulladék égetése, valamint a közlekedés. A város polgármestere már felvette a kapcsolatot a Miskolci Egyetem szakértőivel a megyeszékhely levegőminőségének javítása érdekében.