Ugrás a tartalomra

Miskolc

Ismét a magyar Gripenek védik a balti légteret
Miskolc
Szerdától ismét a Magyar Honvédség légiereje biztosítja négy hónapon át a balti légtér védelmét.
Képgaléria
Minőségi megújulás a Selyemréti Strandfürdőben (Frissítve!)
Miskolc
Május 1-jétől egy még korszerűbb, igényesen felújított selyemréti fürdőbe térhetnek vissza a vendégek. Szerdán, a strandszezon indulásával adták át az új medencét és a felújított, korszerűsített kiszolgáló épületet. A beruházás 1,7 milliárd forintba került.
Virágba borult a Gárdonyi park
Miskolc
Anyák napjához közeledve virágba borult a Gárdonyi park, kedd délután – idén is megrendezték a városrész hagyományos vásárát.
Tehetséges miskolci fiatalokkal indul az idei Virtuózok döntője
Miskolc
A Miskolci Bartók Béla Zene és- Táncművészeti Szakgimnázium három tehetséges ifjú tanulója is bejutott az idei, immáron ötödik alkalommal megrendezendő, Virtuózok című népszerű televíziós komolyzenei verseny döntőjébe!
Esőre és záporokra készülhetünk
Miskolc
Többfelé esőre, záporra lehet számítani kedd estig az országban. Néhol megerősödik a szél.
Visszakapcsolják a fűtést
Miskolc
A fűtési idény a jelenlegi jogszabályok szerint szeptember 15-től május 15-ig tart. A magas külső hőmérséklet miatt a múlt héten a MIHŐ Kft. leállította a fűtést, most viszont az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján április 30-án, kedden a reggeli órákban visszaindítják a fűtést a távhőszolgáltató cég munkatársai Miskolcon.
A látássérültek életét könnyítő eszközök vására
Miskolc
Beszélő vérnyomásmérő, nagyítók és segítség a vásárláshoz – ezeket kaphatták meg, akik ellátogattak hétfőn a Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesületének székházába. A vásárlók többsége tagja az egyesületnek, így pénzügyi segítséget is tudnak nyújtani nekik.
Hubay: a magyarok érdekeit védő képviselőket kell küldeni Brüsszelbe
Miskolc
Miskolcon is folytatják a támogatói aláírásgyűjtést a Fidesz-KDNP képviselői – mondta el Hubay György országgyűlési képviselő „Brüsszelben is Magyarország az első” címmel megtartott hétfői sajtótájékoztatóján a Villanyrendőrnél.
Képgaléria
Kelemen Didák Emléknap Miskolcon
Miskolc
Idén is megrendezték a Kelemen Didák Emléknap immár hagyományossá vált programját Miskolcon. 2019-ben az irgalmasság vasárnapja egybeesett Kelemen Didák emléknapjával.
n/a
Hasznos információk május 1-jére
Miskolc
Íme, néhány hasznos információ május 1-jére:
Képgaléria
Sárkányölő lovagok éjszakája a Diósgyőri várban
Miskolc
Szent György napi csetepatéval, sárkánytűzzel és csillaglessel ünnepelték Szent György legendás alakját szombaton, a Diósgyőri várban. A Sárkányölő lovagok éjszakáján megidézték a végvári időket, s az is kiderült, mi az a „cáigház”, ki volt a palota legveszedelmesebb „sárkánya”, és vajon mit tesz a várkapitány, ha már nyolc éve nem kap zsoldot.
Séfeket a sörtechnológusok mellé! A Séf Sör sorozat újabb alkotása debütált
Miskolc
Mint ismert, a miskolci zip’s brewhouse újra nagyot alkotott: sokat látott és bizonyított séfek ízlésvilágát és ötleteit üvegbe töltötte, ezzel új szintre emelve a sör és a gasztronómia rügyező kapcsolatát. Februárban elindította Séf Sör sorozatát, mely során 7 – már a gasztronómiából oly’ jól ismert – séfet küldtek be sörtechnológusaik mellé, hogy együtt főzzék le a konyhaművész ízlésének megfelelő nedűt.
Képgaléria
Varga János Project a Gárdonyi parkban
Miskolc
Pénteken egy különleges zeni csemegét hallhatott a nagyközönség Miskolcon. Az East zenekar két tagja, Varga János és Király István zenésztársaikkal és Kézdy Luca hegedűssel kiegészülve koncerteztek a Gárdonyi parkban.
Varga Judit államtitkár volt a Miskolci Polgári Szalon vendége
Miskolc
A Miskolci Gráciák Egyesület idén is megrendezte Miskolci Polgári Szalon programját, melynek keretén belül évről évre a közélet ismert képviselőivel beszélgetnek. A pénteki rendezvény vendége Varga Judit európai uniós kapcsolatokért felelős államtitkár volt.
Képgaléria
Lóerők, palánkbontások, eső – A pénteki prológgal elkezdődött a 25. Miskolc Rallye
SportMiskolc
Második futamához érkezett a Magyar Rallye bajnokság a hétvégén és idei második versenyüket vívják a Peugeot 208 Rally Cup Hungary sorozat nevezői is a 25. Miskolc Rallye-n. Pénteken folytatódott a pályabejárás és délután indult a verseny a hagyományos prológgal a népkerti salakpályán. A villanyfényes prológ eredménye ugyan nem számít bele az értékelésbe, mégis hatalmas tömeg gyűlt össze a Borsod Volán Sportpályán.
Képgaléria
Salkaházi program – tavaszi retro party a sportcsarnokban
Miskolc
Tavaszi retro partyval folytatódott pénteken az idén 5 éves Salkaházi program. Vikidál Gyula, Homonyik Sándor, Malek Andrea és Karcagi Nagy Zoltán is fellépett az este során.
Új a buszváró, de takarítottak is az Avason
Miskolc
Új, fedett buszvárót építettek 700 ezer forintból a Vasúti felüljáró megállóban.
Harmadik alkalommal cseréltek szerepet az ifjú jogászok
Miskolc
A Miskolci Járásbíróság szervezésében idén április 26-án, immár harmadik alkalommal ölthették fel az ifjú jogászok a bíró, az ügyész és az ügyvéd talárját, majd mérhették össze szakmai tudásukat a Jogászi Szerepcsere Napja jogesetmegoldó versenyén. Az esemény kapcsolódik a Pálinkás György emlékévhez.
Családtámogatási lehetőségek A-tól Z-ig – tájékoztat a Miskolci Törvényszék
Miskolc
CSED, GYES, CSOK – mindezekről és számos gyermekek után járó és a fiatal házasok által igénybe vehető családtámogatásról és kedvezményről tájékoztat a Miskolci Törvényszék „Családi kisokos 2019” kiadványa.
Mozgássérült idős asszonyt mentett ki a tűzből egy pénzügyőr
Miskolc
Égő lakásból mentett ki egy mozgássérült idős asszonyt egy szolgálatból hazafelé tartó pénzügyőr Miskolcon. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársa éjszakai szolgálatát követően, a hazafelé vezető úton figyelt fel az egyik szomszédos házból kiömlő fekete füstre. Bement a lakásba és az ott lévő mozgássérült idős asszonyt kivitte az utcára, majd áramtalanította az épületet.