Ugrás a tartalomra

28 ország 56 versenyfilmje már 5 teremben – Megnyitották a CineFestet

Létrehozva
Pénteken megnyitották a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált, amely szeptember 4. és 12. között ismét a nemzetközi filmművészet legizgalmasabb alkotásait hozza el Miskolcra. Magyarország legnagyobb, új nemzetközi filmeket bemutató fesztiválján idén is a világ vezető seregszemléiről érkező filmek, friss magyar alkotások, különleges felfedezések és számos kísérőprogram várja a közönséget.
Preview Image
Gáspár Sándor életműdíjas és Danis Tanović az Európai Mozi Nagykövete díjas gratulál egymásnak. Mocsári László képgalériája

Huszonkettedik alkalommal rendezik meg a CineFestet, amely évről évre lehetőséget teremt arra, hogy a miskolci közönség elsőként találkozzon Berlin, Cannes és Velence legizgalmasabb filmjeivel, miközben olyan alkotások is helyet kapnak a programban, amelyek Dél-Afrikától Azerbajdzsánon át Kínáig számos filmes kultúrát képviselnek. A fesztiválon a legújabb magyar filmek közül is több országos bemutatót tartanak.

Bíró Tibor fesztiváligazgató megnyitó beszédében elmondta, minden eddiginél több, mintegy kilencven filmalkotás szerepel majd a fesztiválon, közülük 56 a versenyfilmek kategóriájában. – Ezek a filmek 28 országból érkeztek. Új, állandó helyszínként kapcsolódik be a Tudomány és Technika Háza, amely a legmodernebb lézeres 2K vetítéstechnikával várja a nézőket. Az elmúlt évek tapasztalata alapján elmondhatjuk, hogy már szűk lett az a négy vetítőhely, amiket eddig használtunk – mondta, majd köszönetet mondott a fő támogatóknak, Miskolc városának, a Nemzeti Filmintézetnek, a Mercedes-Benz Miskolcnak, a Miskolci Egyetemnek, az OTP Banknak, valamint miskolci és nem miskolci vállalkozásoknak.

Kép
CineFest nyitónap
Gáspár Sándor színművész, Bíró Tibor fesztiváligazgató és Juhász Roland országgyűlési képviselő. Fotók: Mocsári László

A filmes világ gyökerei miskolciak

Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere úgy fogalmazott, a városnak nagyon fontos ez az időszak, hiszen ez a filmek és a mozi ünnepe. – Ez az európai filmművészet előtti tisztelgés egyik legfontosabb módja is. Hiszem, hogy nem véletlen, hogy európai filmfesztivál éppen itt, Miskolcon talált otthonra, mert Miskolcnak nemcsak jelene van a filmművészetben, hanem múltja is: 1899-ben az első vetítés a Miskolci Nemzeti Színházban volt, az első filmfesztivál pedig a Lillafüredi Palotaszállóban volt 1939-ben – mondta a polgármester, aki említést tett arról is, hogy volt olyan időszaka a városnak, amikor több mint harminc mozi és vetítőterem várta a miskolciakat.

Kép
CineFest nyitónap
Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere is köszöntötte a jelenlévőket

Az idei CineFest életműdíjasa a Kossuth-, Jászai Mari- és Páger Antal-díjas Gáspár Sándor. A színművész több mint hetven filmben szerepelt, pályafutásának emlékezetes állomásai között pedig ott van Tímár Péter "Csapd le csacsi!" című filmje, Szomjas György "Roncsfilmje", valamint a kultikussá vált Üvegtigris-trilógia is. Gáspár Sándor meghatódva vette át a díjat, majd azt mondta, hatalmas megtiszteltetés neki azon a listán szerepelni, ahol még számára is óriási nevek vannak. – Azt gondolom, hogy a szakmaiság mellett nagyon fontos a bizalom, amiért köszöntetet szeretnék mondani Gyarmathy Lívia filmrendezőnek, Kardos Sándor operatőrnek, Koltai Róbert színművésznek és rendezőnek, valamint Jiří Menzel rendezőnek, akik bíztak bennem, hogy együtt dolgozhassunk. Köszönöm a fesztivál bizalmát is, hogy beemeltek a nagyok közé – zárta sorait a színművész, aki a már életműdíjasokat sorolta fel.

Kép
CineFest nyitónap
Gáspár Sándor átvette az életműdíját

A közös élményért nézzünk filmeket!

Az idei filmfesztiválon két Oscar-díjas alkotó is Miskolcra érkezik. Az Európai Mozi Nagykövete díjat Danis Tanović, a kortárs európai filmművészet egyik meghatározó rendezője kapta a megnyitón. A boszniai alkotó a "Senkiföldje" című, 2001-es filmjével nyerte el a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar- és Golden Globe-díjat, emellett César-díjat, valamint Cannes-ban és az Európai Filmdíjon is elismerést kapott a forgatókönyvéért. A Berlini Nemzetközi Filmfesztivál zsűrijének nagydíját, az Ezüst Medvét két alkalommal is elnyerte: az "Epizód egy vasgyűjtő életéből" és a "Halál Szarajevóban" című filmjeivel.

Danis Tanović elmondta, jó barátságban volt Tarr Béla rendezővel, aki éppen idén hunyt el. – Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek, és remélem, a jövőben is jöhetek majd az elkészült filmjeimmel. Egy biztos: nagyon fontos, hogy egyre több filmet nézzünk meg, hogy nekünk, nézőknek közös élményeink legyenek – mondta.

Kép
CineFest nyitónap
Danis Tanović érkezése a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválra

Ugyancsak Európai Mozi Nagykövete díjban részesül Kevin Macdonald majd a zárónapon. A rendező dokumentumfilmesként az "Egy nap szeptemberben" című alkotásával Oscar-díjat, a "Zuhanás a csendbe" című filmmel pedig BAFTA-díjat nyert. Játékfilmes munkái közül kiemelkedik "Az utolsó skót király", amely Forest Whitaker Oscar-díjas alakítását is hozta, valamint "A dolgok állása", Russell Crowe, Ben Affleck és Helen Mirren főszereplésével.

Macdonald különleges miskolci kötődéssel is rendelkezik: nagyapja a magyar származású, Miskolcon született, szintén Oscar-díjas brit alkotó, Pressburger Imre volt. Macdonald könyvet is írt nagyapja életéről, és szeptember 10-én részt vesz a Pressburger Imre életművét feldolgozó konferencián. A rendezvényen többek között Charles Drazin filmtörténésszel beszélget.

Preview Image
Horváth Csongor képgalériája a CineFest nyitónapjáról

A korábbról ismert és kedvelt szekciók – a Hivatalos Versenyprogram, a CineDocs, a Kitekintő és a CineClassics – mellett idén új programokkal is bővül a fesztivál kínálata.

Címkék

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.