Miskolc
Felújítják az ivóvízhálózatot a Futó utca és a Pesti utca kereszteződésénél
Útbontással járó felújítási munkát végez május 6-tól, előreláthatóan május 20-ig a MIVÍZ Kft. a szóban forgó helyszínen.
Érzések, hangulatok, lelkület: fotószalonná vált az Ifiház
A felvidéki fotóművészek legjobb képeiből nyílt kiállítás Miskolcon.
Ilyen még nem volt Miskolcon
Ennio Morricone méltán kedvelt filmzenéi csendülnek majd fel a CineFesten a Miskolci Szimfonikus Zenekar előadásában.
Ismét eredeti útvonalon közlekednek a Berekalját érintő autóbuszok
A Móra Ferenc utca – Kökény utca kereszteződésben fennálló munkálatok befejeződtek, így 14.30 órától az érintett szakaszon a terelés megszűnt.
Nagy erőkkel vonultak ki a tűzoltók egy belvárosi telephelyre
Nem kis riadalmat keltett a tűzoltóautók csoportos megjelenése a belvárosban, de kiderült, csak gyakorlatról volt szó.
Miskolc Város Napján díjmentes lesz a parkolás a Városgazda felszíni parkolóiban
Május 11-én a mélygarázsokat kivéve minden parkolóhelyét ingyenesen bocsátja a lakosság rendelkezésére a Miskolci Városgazda.
Mi köti össze Miskolcot és Debrecent? – egy nemzetközi üzleti konferencián erre is választ kaptunk
Hasonló közelmúlt, közös jövőkép: az aranyháromszög két tagja egyebek mellett a gazdaság fejlesztésével tartaná meg fiataljait.
Elismerték két kiváló MVK-s dolgozó életművét
A közlekedési kultúra napja, május 11-e alkalmából díjazták azokat az MVK-s sofőröket, akik több mint egymillió kilométert tettek meg balesetmentesen.
A cégér régi, a tartalom 21. századi – MÁV-oktatótermet adtak át a Miskolci Egyetemen
A Miskolci Egyetemen MÁV-oktatótermet alakítottak ki, amit a napokban adtak át.
Súlyosan megverte zárkatársát
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki súlyos sérüléseket okozott zárkatársának a büntetés-végrehajtási intézetben.
Mutatjuk, hol érdemes fokozott óvatossággal közlekedni Miskolcon kedd reggel
A Miskolci Városgazda közterületi munkái miatt óvatos közlekedésre hívja fel a figyelmet néhány városrészben.
Roma tanulókat vár a rendőrség
A T’aves vi tu pusado! –Legyél Te is rendőr! elnevezésű pályázaton június 30-áig jelentkezhetnek a középiskolában és a szakiskolában tanuló roma diákok.
Különleges májuskosarakkal érkezik a Könyvtári Majális
Minden művészeti ág képviselteti magát a IX. Könyvtári Majális „májuskosarai” által, ahová kicsiket és nagyokat egyaránt várnak szombaton.
Baska magyarul beszél – Történelmi dokumentumfilm a miskolci moziban
A közönségtalálkozóval egybekötött filmvetítés a vármegyei közgyűlés elnökének közreműködésével és ajánlásával érkezik Miskolcra. A részvétel ingyenes, de regisztráció szükséges, részletek a cikk végén.
Új időszámítás kezdődött - Megújult a minap.hu
Az új arculat már elérhető, ám a portálfejlesztés még augusztus végéig folytatódik.
Mutatjuk, hol vezessen még körültekintőbben hétfőn
Több mint negyven útszakasz érintett, a Városgazda azt kéri, óvatosan közelítsük meg ezeket a területeket.
Borús, esős, szeles lesz a hétfő
Lehűlt az idő, a hőmérő higanyszála ma már csak 18-25 fokig kúszhat fel.
Hazai pályán játszott döntetlent a DVTK
Döntetlent játszott a DVTK hazai pályán a ZTE ellen az OTP Bank Liga harmincadik fordulójában.
Ezeket az új előadásokat láthatjuk ősztől a miskolci színházban
A Miskolci Nemzeti Színház összesen tizennégy új produkcióval készül a szeptemberben kezdődő új évadra.
Ilyen volt a májusi régiségvásár!
A rendezvényt a hagyományokhoz híven ezúttal is a hónap első vasárnapján rendezték meg.