Miskolc
DK: mit titkol a Fidesz az alsózsolcai akkugyárról?
Újra az Alsózsolcára tervezett akkumulátor hasznosító azonnali leállítását követelte a Parlamentben kedden Hegedűs Andrea, a Demokratikus Koalíció (DK) országgyűlési képviselője napirend előtti felszólalásában.
MiNap-indító (2023.10.13.) - Időjárás, útinform, levegőminőség, horoszkóp
Most már tényleg az utolsókat nyögi a '23-as nyár: nagyjából még 40 órányi áll rendelkezésünkre belőle, melyből 16 a mai napra esik. Nálunk akár 24 fok is lehet. Ja, és péntek 13-át írjuk.
A Salkaházi programot támadja a miskolci Fidesz
A Salkaházi program kifizetését, valamint az iskolakezdési támogatást kérte számon a Fidesz Veres Pál polgármesteren, aki a Velünk a Város frakció tagjainak körében kedden jelentette be, hogy 12 ezerről 14 ezer forintra emelik a szépkorúak támogatását.
HungAIRy – Plakátkampány indul a szállópor-mérőhálózat megismertetésére
A 2026-ig futó HungAIRy projekt célja napjaink egyik legsúlyosabb környezetvédelmi problémájának megoldása, a levegőminőség javítása tíz magyar településen, köztük Miskolcon is.
Ideiglenes forgalmi rend péntektől az Iglói útnál
Az Iglói út felújításával kapcsolatosan az aszfaltozás előkészítése érdekében 2023. október 13-án (péntek) a kivitelező megkezdi a pályaszerkezeti elemek cseréjét.
TeatRom roma összművészeti fesztivál Lyukóvölgyben
Az anyagi nehézségek ellenére idén is megrendezik a TeatRom fesztivált október 21-én Miskolcon a Lyukóvölgyben, amely célzottan a legszegényebb kistérségekbe hivatott elvinni a kultúrát.
Van megoldás buli után?
Egyre több hazai városban jelent visszatérő problémát a péntek-szombati mulatozás után a közterületeken ottmaradt „bulinyomok” rendszeres, újra és újra történő feltakarítása. A probléma ugyanis hétről hétre „újratermeli magát”, az önkormányzatok forrásai azonban végesek, anélkül is, hogy ilyen, felelős magatartással könnyen elkerülhető feladatokkal kelljen folyamatosan küzdeniük.
Haditornán mérkőztek meg a fiatalok
Csütörtökön tartották az Országos Haditorna Verseny vármegyei döntőjét, amelyben huszonhárom középiskolás csapat nyolc versenyszámban mérte össze tudását.
Pénzadomány segíti a vakvezető kutyákat
A látás hónapja alkalmából jutott ismét támogatáshoz a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola Alapítvány. Az eseményről sajtótájékoztatón számoltak be.
A város és a civilek sikere
Kettős magyar diadal született Tallinban: Miskolc és Veszprém a fenntartható turisztika éllovasai közé került.
Fogjunk össze Ján Zentéért - kéri a HoldEső zenekar is, akik jótékonysági koncertet szerveztek
A két héttel ezelőtti jótékonysági futás után most a Fonogram Magyar Zenei díjas Holdviola tagjai által életre hívott HoldEső zenekar szervez jótékonysági koncertet Zente gyógyulásának javára.
Irak partnerségre törekszik
Fővárosi látogatását követően Miskolcon vendégeskedett az arab ország egyik kormányzója. Habár az ókori Mezopotámia területén található iraki tartomány dúskál a kőolajban, tárt karokkal fogadja az európai befektetőket és gazdaságfejlesztőket.
Szüreti felvonulás a Bulgárföldön
Hagyományteremtő céllal szerveztek szüreti felvonulást a Bulgárföldi Szolgáltatási Központ és Gondozóház és a MIÓVI Bulgárföldi Tagóvodája közösen október 4-én.
Nyugdíjemelést és negyedévenkénti nyugdíjkorrekciót javasol a DK
A megélhetési válság, a nyugdíjak elértéktelenedése, a jövőtől való félelem az, ami leginkább foglalkoztatja Miskolcon az embereket. Ez derül ki a Demokratikus Koalíció miskolci szervezete által indított Miskolcról őszintén program beszélgetésein - írják közleményükben.
Tíz-tizenöt százalékkal nőhet jövőre a minimálbér és a garantált bérminimum
November második felében nagy valószínűséggel alá lehet írni a jövő évi bérmegállapodást, hogy a piac szereplői minél hamarabb megismerjék, mi várható a következő évben, és fel tudjanak készülni - nyilatkozta Czomba Sándor államtitkár.
Körjáratok – Miskolcon újdonság, de számos előnyük van
Az Újgyőri főtérről induló 29-es járatok útvonala meghosszabbodik, az Avas kilátótól a Hideg soron és a Győri kapun keresztül jutnak el az Újgyőri főtérig. A 39-es autóbuszok ugyanezen az útvonalon fognak járni, csak éppen az ellenkező irányba.
Benjámin Netanjahu: a Hamász minden tagja halott ember
A Hamász iszlamista terrorszervezet minden tagja halott ember - jelentette ki Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök az újonnan megalakult, vészhelyzeti egységkormány első közös sajtótájékoztatóján szerda este.
MINAP-INDÍTÓ (2023.10.12.) - IDŐJÁRÁS, ÚTINFORM, LEVEGŐMINŐSÉG, HOROSZKÓP
Visszatér az őszi napsütés és a nyárias meleg, akár 28 fok is lehet. Front nem lesz, de a vérnyomás liftezhet fel-le.