Ugrás a tartalomra

Miskolc

Rekordközelben a turizmus
SzabadidőMiskolcBelföldVilág
A turisztikai ágazat helyi szereplői gyengébb évre számítottak, de a várakozásokat felülmúlva alakult az idei szezon.
Nézőpont - szégyelljék magukat!
VéleményMiskolc
Uri Mariann jegyzete.
Rendet vágunk a számok közt - Győrben több bűncselekmény és lopás történt, mint Miskolcon
Miskolc
A miskolciak biztonságérzetének romlását a városi rendészet általa vélt hiányosságaira vezette vissza múlt heti sajtótájékoztatóján a helyi Fidesz-frakció vezetője. Az egyéni benyomások helyett most a kézzelfoghatóbb mutatók mentén tekintünk a Nagy Ákos (Fidesz-KDNP) által vázolt látlelet mögé.
Azahriah nagy bejelentést tett, ennek örülni fognak a rajongói
SzabadidőMiskolcBelföld
Kapnak még egy esélyt, hogy élőben láthassák kedvencüket.
A legmagasabb szintű terrorkészültséget vezették be Franciaországban
BűnügyMiskolcVilág
A francia belügyminiszter szerint kétségkívül összefüggés van a közel-keleti események és a halálos áldozatot követelő merénylet között.
Minap-indító (2023. október 14.): időjárás, levegőminőség, horoszkóp
Miskolc
Szombaton a pára-, illetve ködfoltok feloszlását követően a nap nagy részében nyugodt, napos idő várható. A késő délutáni, esti óráktól azonban megérkezik az a hidegfront, amely hozza magával az igazi őszi időt.
"Miskolc sokszínű, gazdag, nagy perspektívájú város"
Miskolc
A miskolci önkormányzat intézményeinél megvalósult jó szakmai gyakorlatokat ismertették az Újbudáról érkezett delegációnak. 
"Izrael népében meghalt a lélek" - békés demonstráción ítélték el a Hamász múlt hétvégi brutális támadását Miskolcon
MiskolcVilág
A felszólalók a náci népirtáshoz hasonlították a Hamász támadását, amiben több mint 1300 izraeli vesztette életét; több száz embert egy zenei fesztiválon mészároltak le, közel 3300-an megsebesültek, és becslések szerint 200 embert ejthettek túszul, majd hurcoltak el a Gázai övezetbe. Békés demonstráción álltak ki miskolci civil és egyházi szervezetek Izrael és a zsidó nép mellett.
Új időszámítás kezdődött a miskolci közösségi közlekedésben
Miskolc
A járatok többsége sűrűbben és egyenletesebben közlekedik, mint a korábbi időszakban, de vannak induló, újrainduló és megszűnt viszonylatok is.
Egy perc Miskolc
Miskolc
Híreink röviden és tömören.
Társadalmi hackathon: 48 óra alatt kidolgozni a tökéletes terveket
Miskolc
Folytatódik Miskolc izgalmas vállalkozása: november 10. és 12. között, 48 órás rendezvényen versenyezhetnek a polgárok által beküldött és a helyszínen továbbfejlesztett ötletek, amik a klímaváltozásra reflektálnak. Ez lesz a Miskolci Ötletmaraton. A módszer a start-up világból ered és Nyugat-Európában sikeres eszköze a részvételi demokráciának. Szakértő mesélt arról, hogyan kell elképzelnünk az eredetileg társadalmi hackathon névre hallgató kezdeményezést.
Tölgyerdő lesz a Bedegvölgyben
MiskolcKörnyezet
A Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. közel 550 ezer euró vissza nem térítendő támogatást nyert erdőtelepítésre.
Fűtés nélkül maradt egy társasház az Észak-Kiliánban
Miskolc
Ráadásul az sem tudni, hogy meddig, ugyanis a helyiség tulajdonosa nem engedi be a MIHŐt a hőközponthoz, ami miatt nem tudják a fűtési rendszert beüzemelni.
Elmarad a Monarchia Operett szombati előadása a MÜHA-ban
KultúraMiskolc
Az előadást november 26-án pótolják. 
Polgármesteri látogatás a sikert sikerre halmozó miskolci turisztikai szakembereknél
SzabadidőMiskolc
Veres Pál nem érkezett üres kézzel a Tourinform Miskolc Irodába pénteken kora délután: édességgel és színházjegyekkel köszönte meg a turisztikai szakemberek kitartó munkáját, és gratulált sikereikhez.
Lezárult a közösségépítő projekt Görömbölyön
Miskolc
Két év alatt negyvenhét esemény valósult meg, amelyeken a pöttömöktől a fiatalokon és az időseken át a kertbarátokig mindenkinek kínáltak programokat.
Margó-díj: harmadik lett a Sorsod Borsod
KultúraMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Nagyot ment az idei Margó-díjon Bánhidi Lilla Miskolcon játszódó krimije, ami végül a harmadik helyet vitte el.
Új képtárral bővül a miskolci Herman Ottó Múzeum
KultúraSzabadidőTudományMiskolc
A Herman Ottó Múzeum számos dologgal büszkélkedhet, köztük azzal is, hogy két új épületrésszel is bővítették szűk egy évtizeden belül, amit nem sok múzeum mondhat el magáról - emlékeztet az intézmény pénteki közleményében.
Újabb garantált városnézés az Avasalján és az egykori Urak utcáján
SzabadidőMiskolc
Szombaton szó esik majd a Jézus kútja legendájáról, a Malomszög és Vargaszög elnevezésekről, de más helyi érdekességekről is.
Holnaptól lép életbe az MVK új menetrendje, az önkormányzat tájékoztató kampánnyal segít
MiskolcKörnyezet
A közösségi közlekedés szombattól megváltozó menetrendjéről, az internetes és nyomtatott sajtó, valamint a városi televízió mellett már a forgalmasabb csomópontokban kihelyezett standoknál is folytatja a figyelemfelhívó kampányt az önkormányzat.