Ugrás a tartalomra

Miskolc

Robotépítéssel, programozással, innovációs feladatok kidolgozásával versenyeztek az iskolások Miskolcon
SzabadidőMiskolcGazdaságTudomány
A Bosch rendezte a nemzetközi FIRST LEGO League regionális döntőjét Észak-Magyarországon.
Fenyőből játék: újrahasznosítás az oroszlán-kifutón
SzabadidőKörnyezetMiskolc
A miskolci kisoroszlán bizonyítja: a karácsonyfa végsősoron csak egy feldíszített macskajáték.
Lezárult a 2022-es részvételi költségvetés szavazási fázisa
Miskolc
Hogy ez pontosan mit is jelent, arról meghívott vendégeinkkel a Miskolc Televízió Kilátó című műsorának legutóbbi adásában beszélgettünk. 
Miskolci sportolók is kijutottak a korosztályos Karate EB-re
SportMiskolc
Három justitiás versenyző képviseli majd a várost a ciprusi Korosztályos Európa-bajnokságon.
Kedden lejárnak a tavalyi éves autópálya-matricák
MiskolcGazdaságBelföld
Kedden éjfélkor lejárnak a tavalyi éves országos és megyei autópálya-matricák, szerdán nulla órától pedig már csak 2023-as matricák birtokában lehet közlekedni a díjköteles utakon.
Miskolci étterem a döntőben
SzabadidőBelföldMiskolc
Tizenkét csapat jutott tovább és két tartalékot is megnevezett a zsűri a Magyarország étele 2023. szakácsverseny elődöntőjének eredményhirdetésén szombaton Felcsúton.
MINAP-INDÍTÓ (2023.01.30.) - IDŐJÁRÁS, LEVEGŐMINŐSÉG, ÚTINFORM, HOROSZKÓP
KörnyezetMiskolc
Felemás idő várható felhőtakaró alól néhol kikandikáló napsütéssel.
Nehéz óév mögöttünk, "Boldogulj!" év előttünk
Miskolc
A tavalyi év a fájdalmas meglepetések éve volt. A februárban kitört orosz-ukrán háború, a drasztikus mértékben megnőtt energiaárak, az egekbe szökő infláció hihetetlen nehézségek elé állították a családokat, a vállalkozásokat, az önkormányzatokat és magát a kormányzatot is. Miskolc túlélte 2022 kihívásait, de ennek komoly ára volt.
Bal sors akit régen tép – 200 éves a Himnusz
KultúraMiskolc
A miskolci kultúrélet ismert szereplőit kérdeztük: hogyan kötődnek Kölcsey Ferenc művéhez.
Képgaléria
A málenkij robotra elhurcolt diósgyőriekről emlékeztek meg
Miskolc
Vasárnap tartotta hagyományos megemlékezését a Vitézi Rend Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Törzskapitánysága a „málenkij robot” áldozatainak Vár utcai emléktáblájánál, Diósgyőrben.
Akkor és most…: a Minorita templom
KultúraMiskolc
A Minorita templom és a rendház áll a régi képeslap középpontjában, a környezete viszont még egészen másképpen fest.
Újdonságot kínál a MÜHA Kávézó februárban
KultúraSzabadidőMiskolc
„Mulassunk úgy, hogy haszna legyen!” a mottója a MÜHA Kávézó vadonatúj programsorozata első részének, ami a Jótékonysági Truváj- és Trécsestek címet viseli.
Miskolc 60 éves zenekarát ünnepelték
KultúraMiskolc
A mögöttünk lévő vasárnap a kultúra ünnepe volt. Nekem és rajtam kívül még másfélezer embernek felejthetetlen élményt adott.
Minap-indító: időjárás, levegőminőség, útinform, horoszkóp
Miskolc
Felhős vasárnapnak nézünk elébe.
Lezárult az előzetes vizsgálati eljárás
Miskolc
A Robert Bosch Powertool Kft. által Miskolc 01428/22 és 01428/23 hrsz.-ú területen tervezett logisztikai csarnok előzetes vizsgálati eljárása lezárult - íjra pénteken kiadott közleményében a polgármesteri hivatal. 
Folytatódik a kármentesítési monitorozás
Miskolc
A kormányhivatal elfogadta a MOL Besenyői úti bezárt bázistelephelyén végzett kármentesítési monitoring tervet - írja pénteken kiadott közleményében a polgármesteri hivatal.        
A DK február 5-én tartja kongresszusát
MiskolcBelföld
Február 5-én tartja XIII. kongresszusát a Demokratikus Koalíció (DK) - közölte a párt szombaton.
Minap-indító: időjárás, levegőminőség, útinform, horoszkóp
Miskolc
Estig hószállingózás, időszakosan gyenge havazás több helyen előfordulhat.
A kilencven esztendős Marija Nikolaevát köszöntötték
Miskolc
A Pro Urbe-díjas szemészorvost, a néhai Mazsaroff Miklós festőművész özvegyét Szopkó Tibor alpolgármester virágcsokorral és emléknappal köszöntötte otthonában pénteken.
Ennek nem fognak örülni az Avason (sem)
MiskolcBelföld
A társasházak fenntartási, karbantartási költségei is növekednek, ezért a közös költség emelésére van szükség – erről beszélt az Indexnek Molnár Sándor, a Magyar Társasházkezelők Országos Szakmai Szövetségének főtitkára.