Ezúttal Andókútra vitte utasait a Lillafüredi Állami Erdei Vasút szerelvénye. A vadászati érdekességeket felvonultató rendezvényen csaknem százötvenen vettek részt. A szervezők Andókúton trófea és solymászati bemutatót tartottak. Az érdeklődők ezen kívül megtekinthették Mihók István, az erdészeti társaság vezérigazgató-helyettesének vérebes bemutatóját, meghallgathatták az erdő-és vadgazdálkodásról szóló beszámolóját, valamint gombagyűjtéssel kapcsolatos ismereteket is szerezhettek. A Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskola területén a résztvevők a terítékkészítés szabályait, illetve a vadászetika tudnivalóit ismerhették meg, este pedig a kisvonatról hallgathatták a gímbikák jellegzetes bőgő hangját.
Ismét zakatolt a Vadászkürt Expressz
Ez is érdekelhet
Thaiföldön ünnepli a Valentin-napot
Miskolcon több mint tíz éven át ünnepelhették a helyiek a szerelem napját egy népszerű együttessel, aminek sok-sok romantikus száma van. Igen, a V-Techről van szó, és Kefirrel beszélgettünk.
Farsangi Csodabál a Miskolci Csodamalom Bábszínházban
Február 14-én igazi farsangi varázslattal várja a családokat a Miskolci Csodamalom Bábszínház. A Farsangi Csodabál délelőttjén a legkisebbek és szüleik egyaránt részesei lehetnek színházi élményeknek, játékos kalandoknak és vidám télűzésnek.
Zúzmara Expressz indul Mahócára
Téli kirándulás különvonattal.
Tűzijáték és kutya nem jóbarát, mit tegyünk ha fél?
A hangos, fényes tűzijáték megrémíti a legtöbb állatot, nem kivételek ez alól a kutyák sem, amelyeknek nem adatott meg, hogy a nagy zajongások idejére távolabbi helyekre repüljenek vagy fussanak, hiszen háziállatok, akikre a gazdiknak kell ilyenkor fokozottan ügyelniük.