Ugrás a tartalomra

Miskolc

Bemutatták a Herman új digitális tábláját
MiskolcOktatás
A Rotary Club Miskolc-Tapolca info-kommunikációs eszközöket adományoz az intézménynek közel nyolcszázezer forint értékben.
Gondozott és zöld Miskolc – új gyalogos ösvény épül az Avastetőn
MiskolcKörnyezet
Már terítik a száz százalékban környezetbarát mulcs burkolatot a Perczel Mór utcát az Arnóti sorral összekötő erdei sétányon, a munkaterületet Miskolc polgármestere a hegygazdákkal és a Városgazda munkatársaival járta be szerdán. 
Képgaléria
Volt egyszer egy Vasas művház - emlékfallal idézik meg a hőskort
Miskolc
Az épületben ma már szerszámokat értékesítenek, de az üzemeltető cég tulajdonosa nem temette el a sokak számára fontos művelődési ház emlékét: egy több mint háromezer fotót tartalmazó emlékfalat avattak fel szerdán, ami egyszerre tisztelgés is az itt fellépő művészek előtt.
Az üzemanyagok adó- és áfacsökkentését javasolja a DK
MiskolcBelföld
A Demokratikus Koalíció továbbra is azt javasolja, hogy mérsékeljék az üzemanyagok jövedéki adóját és áfáját - erről az ellenzéki párt alelnöke beszélt szerdán online sajtótájékoztatón.
Műemléknemvédelem: „Őszinte részvétünk Diósgyőrből”
KultúraEgyházKörnyezetMiskolcBelföld
Az alapoktól építené újjá a helyi önkormányzat a gótikus romtemplomot.
Hollandia nagykövetét fogadta Veres Pál
Miskolc
Hollandia nagykövetét fogadta kedden délután a városházán Veres Pál polgármester. A találkozón bemutatta Miskolc történelmét, a régmúlt és a jelen iparának legfontosabb történéseit és meghatározó pillanatait, szólt arról a gazdaságfejlesztési és beruházás-ösztönzési munkáról, amelynek eredményeként csak a közelmúltban 50 milliárdos nagyságrendben valósultak meg új beruházások Miskolc ipari parkjaiban és a város vonzáskörzetében.
Szívem gyorsabban ver: Péterfy Bori is a Pikniken!
Miskolc
Már felnőtt a gyermek, akinek a mamája akkor javasolta a papának, hogy Hajolj bele a hajamba, amikor a legnagyobbat futotta Péterfy Bori dala. Tizenhat éve sláger, méghozzá akkora, hogy a tíz legnagyobb hazai slágerről szóló kvízbe is bekerült. 
Lezárásokra és forgalomváltozásra kell készülni a Miskolci Piknik idején
Miskolc
Számos belvárosi utcát és teret érintenek a változások, csütörtök és vasárnap között éppen ezért nem érdemes rutinból vezetni. A részleteket megtalálja cikkünkben. 
Részvételi költségvetés: Ingyenes sportolás lehetőség és jogi tanácsadás indul
Miskolc
A tavalyi részvételi költségvetés részeként a miskolciak szavazatai alapján 10 ötlet valósul meg, ezek között van a most induló kettő: a „Fitt Miskolcért” és a „Segítő Miskolc – Ingyenes jogi tanácsadás”.
MiNap-indító (2023.09.20.) - Időjárás, levegőminőség, útinform, horoszkóp
Miskolc
Kisebb megbicsaklás után szerdán visszatér a szeptemberi nyár, a felhők eltűnnek, csapadék nem várható és ismét 25 fok felé emelekedik a hőmérő higanyszála. 
Egy perc Miskolc
Miskolc
Már megint végignézte a Híradónkat? Bánkódnia persze azért nem kell, de ez lényegre törőbb lesz...
„Figyelek rád” – Üzleti Protokoll Görög Ibolyával
KultúraMiskolc
Hazánk legismertebb protokoll szaktanácsadója volt a BOKIK vendége szeptember 19-én. Görög Ibolya humoros előadásával ezúttal is lehengerelte hallgatóságát.
Rendőrségi épületek újultak meg vármegyeszerte
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Több mint két milliárd forintot fordított a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hét épületének energetikai korszerűsítésére. A projekt zárórendezvényét kedden tartották a Miskolci Rendőrkapitányságon.
Változik a közlekedés a Miskolci Piknik idején
Miskolc
Szeptember 21-25. között a Miskolci Piknik rendezvény miatt változik a villamos-és autóbusz közlekedés, illetve lesznek olyan forgalmi változások, amelyek az autósokat is érintik. A rendezvényről való könnyebb hazajutás érdekében az MVK pénteken és szombaton éjszaka többletjáratokat indít.
Gondoskodó Miskolc – Szeptember végéig várják a jelentkezőket az ingyenes lakossági led-csereprogramra
Miskolc
Az energiaárak drasztikus emelkedése és az infláció az elmúlt évben a miskolci családokat is nehéz helyzetbe hozta, olyannyira, hogy kizárólag saját erejükre támaszkodva csak nehezen vagy egyáltalán nem tudták kigazdálkodni a rezsiköltségeket. A drágulás Miskolc MJV Önkormányzatánál és annak intézményeinél is olyan mértékű volt, hogy akár a teljes éves költségvetés csaknem felével is megnövelte a város energiakiadásait.
Indul a visszaszámlálás – pénteken startol a Miskolci Piknik!
SzabadidőMiskolc
A gasztrokulturális rendezvény három napja alatt több mint ötven fellépő szórakoztatja majd a közönséget. 
Angolul tanulnak cambridge-i tananyagból Miskolcon 
OktatásMiskolc
Az ötödik tanévet kezdték az Avalon nemzetközi iskolában, az új cél elvinni a diákokat az óvodától az emelt szintű érettségiig, a cambridge-i módszer szerint. 
Fogadóórát tart Hegedűs Andrea
Miskolc
Hegedűs Andrea országgyűlési képviselő jövő héten fogadóórát tart.
Szarvasbőgésre fel, indul a Vadászkürt Expressz!
KörnyezetMiskolc
A különvonat pénteken délután három órától indul, szombaton pedig háromnegyed egykor, ez utóbbi pedig vezetett erdei túrát is magába foglal.
Közlekedésszervező Osztályt hoztak létre Miskolcon
Miskolc
Új vonalhálózati és menetrendi struktúrán dolgozik a nemrégiben a Polgármesteri Hivatalon belül létrehozott Közlekedésszervező Osztály, amitől "az eddiginél gyorsabb és összehangoltabb" közösségi közlekedést várnak Miskolcon.