Ugrás a tartalomra

Miskolc

5 ös busz, mvk
Hat plusz hat busszal gyarapszik januártól az MVK flotta
Miskolc
Kelet felé vette az irányt Veszprémből egy Neoplan és öt MAN gyártmányú autóbusz, szúrta ki egy helyi lakos, és igaza van, megerősítették, hogy a konvoj ide tart hozzánk Miskolcra. 
Képgaléria
Már több fénylik, mint nem
EgyházMiskolc
Miként tavaly, úgy az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) több budapesti és vidéki helyszín mellett idén is fényt gyújtott Miskolcon, a Centrum áruház előtt felállított hanukián.
Varázslatos versenytáncgála, az ünnep jegyében
SzabadidőMiskolc
Hatodik alkalommal rendezte meg karácsonyi versenytáncgáláját a Miskolcz-Revital TSE múlt hétvégén a Művészetek Házában.
Egyszülős családok kaptak karácsonyi ajándékot Miskolcon
KultúraMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Gyerekeiket egyedül nevelő szülők kaptak ajándékot kedden a Miskolci Nemzeti Színházban.
1 percben a Miskolci Egyetem történéseiről
OktatásMiskolc
Pénzügyszakmai együttműködés a Gránit Bankkal, Híd Keletre a Konfuciusz Intézettel, Workshop a nemzetköziesítésről.
Ukrán-magyar közös sebészeti projekt zárul Miskolcon
EgészségMiskolc
Modern eszközöket szereztek be, és közös konferenciákon, fórumokon cserélték ki tapasztalataikat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és a Novák Endre Kárpátaljai Megyei Klinikai Kórház szakemberei az elmúlt másfél évben egy, az Európai Unió által több mint 417 ezer euróval támogatott projekt során.
Újabb odúkkal bővítik az énekesmadarak élőhelyét
Miskolc
Örökbefogadható új fészkelőhelyeket készített és helyezett ki a Városgazda, a nálunk áttelelő madaraknak, szakértői irányítással.
Miskolc köszöni díj - már lapozható az ünnepi kiadványunk!
Miskolc
A december 14-én megrendezett díjátadóra készült ünnepi különszámunk, lapozható formában elérhetővé vált. 
Punkos, rockos előkarácsony az Avasi Közösségi Kávézóban
SzabadidőMiskolc
Harmadik alkalommal lép fel csütörtökön 5 órától az AkuPUNKtúra zenekar a közösségi térben, ezúttal - segítve az ünnepre való hangolódást - karácsonyi dalokkal is készülnek.
A szív hangja
VéleményMiskolc
Maros Éva ünnepi jegyzete. 
Orbán évértékelője: 2022 a legnehezebb év volt a rendszerváltás óta
MiskolcBelföld
Az az alkotmányos szokás, hogy év elején, vagy év végén nemzetközi sajtótájékoztatót tartunk – kezdte a miniszterelnök. 2022-ről elmondta: a rendszerváltás óta valószínűleg ez volt Magyarország legnehezebb éve.
Borzalmas 2022, de a földönkívüliekben hisz a világ jó része
MiskolcVilág
Neked milyen volt ez az év? – tette fel a kérdést immár évtizedes hagyományának megfelelően az Ipsos közvélemény kutató cég, a közelmúltban harminchat ország több, mint 24 ezer polgárának. 
MINAP-INDÍTÓ (2022.12.21.): IDŐJÁRÁS, LEVEGŐMINŐSÉG, ÚTINFÓ, HOROSZKÓP
Miskolc
Borult, szürke, hideg idő, a felhős, nyirkos tájakon kisebb eső, szitálás, néhol ónos szitálás előfordulhat. Aki autóval közlekedik, fokozott óvatossággal tegye, még a téligumi is megcsúszik a jeges úton.
Segítettek egy mosolyért, közel kétmillióval
MiskolcEgészség
A „Segítsünk közösen egy mosolyért 5” elnevezésű Facebook csoport karácsonyi felajánlási kezdeményezése ebben az évben is sikeres volt, Osváth Tibor és barátai közel kétmillió forintot költhettek ajándékokra a beteg gyermekeknek. 
A csapatmunka diadala - ők lettek az év dolgozói a MIVÍZ-nél
Miskolc
File Gergely és Klemm György vehette át idén az elismerést, mindketten a kiváló csapatmunkát dicsérték. A siker közös, mondták.
Sokkal jobban esett az ebéd, mert nagy szeretettel adták
Miskolc
Kétszáz adag meleg ételt osztottak ki fedél nélküliek és rászorulók között kedd délben a Magyar Vöröskereszt Hajléktalanokat Gondozó Központjának népkonyháján. Majd az intézmény megtartotta hagyományos ünnepi műsorát is Mindenki karácsonya címmel.
Januárban már csengethetnek a kéményseprők
Miskolc
A Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Gazdasági Ellátó Központja elkészítette a 2023. évi kéményseprő-ipari sormunka ütemtervét megyei bontásban. 
Képgaléria
Ismét lesz szárazlábas túra a Miskolctapolca Barlangfürdőben
Miskolc
Minden esztendő januárjában - a barlang állagának megóvása érdekében – megkezdődnek a szokásos karbantartási munkálatok, de a népszerű programot ezúttal is megtartják az érdeklődőknek.
Meggyújtották a Hanuka második gyertyáját
MiskolcEgyház
A Hanuka ünnepe alkalmából a Miskolci Zsidó Hitközség hétfő este vendégül látta Veres Pál polgármestert, aki meggyújtotta az ünnep második gyertyáját. 
Orbán: helytállhatott volna Katarban a magyar válogatott
SportMiskolc
Azon az úton vagyunk, hogy 2030-ra a régi fényében ragyoghat a magyar futball – jelentette ki Orbán Viktor a Nemzeti Sport online kiadásában megjelent interjúban, amit az MTI szemlézett.