Miskolc
Új kerékpárút-hálózat épülhet a déli városrészben
A beruházás során létrejövő új bicikliutak csatlakoznak majd a már meglévő hálózathoz.
"Virágtakarót" kap az aluljáró lejárata a Tiszai pályaudvarnál
Már dolgoznak a helyszínen a Városgazda munkatársai, a tervek szerint alig két hét alatt végeznek a tájseb eltüntetésével. Szebb kép fogadja majd a Miskolcra vonattal érkező utasokat a Tiszai pályaudvaron.
Fogadóórát tart Varga Andrea alpolgármester
Varga Andrea - Miskolc Megyei Jogú Város alpolgármestere - lakossági fogadóórát tart október 5-én szerdán 14:00-tól a Városháza alpolgármesteri tárgyalójában.
Sikeres alapozás után, új tagokkal folyatja a MiDÖk
Egy év kemény, de sikeres munkáját zárták le a Miskolc Városi Diákönkormányzat delegáltjai szerdán tisztújítással és összegzéssel. A MiDÖk-ben az elnökség megújulásával generációváltás történt, a célok azonban változatlanok: képviselni a miskolci fiatalság érdekeit és ezzel segíteni a városvezetés ifjúságpolitikai céljait.
Miskolc készen áll a népszámlálásra
Több mint négyszáz számlálóbiztossal vág neki az októberi országos cenzusnak a város.
Megmarad-e a járóbeteg-ellátás a diósgyőri szakrendelőben?
Őszinte tájékoztatást kér a témában Bartha György és Bazin Levente, a Velünk a Város politikusai úgy tudják, több szakrendelés sem működik jelenleg a megyei központi kórház diósgyőri szakrendelőjében.
Etikus nem, de bizony szabályos volt a Kiss Ernőn parkoló négy autó
A mozgó járműből történő olvasásra sarkalltak azok a kocsik, amiket a Kiss Ernő utca külső sávjában parkoltatott tulajuk az elmúlt napokban. A nem hétköznapi – nem kevésbé balesetveszélyes – akcióval a „tettes” szándékain túl is rávilágított valamire.
Veres Pál: Még nehezebb idők jönnek
A miskolci önkormányzat is küzd az elszabadult energiaárakkal, a kiszámíthatatlan gazdasági környezettel, a fékevesztett áremelkedéssel. A bizonytalanság rengeteg, a város a legrosszabb forgatókönyvekre is készül – fogalmazott Miskolc polgármestere a közösségi média oldalán publikált videóban.
DK: Nem adjuk oda a miskolciak vízművét a kormánynak
A Demokratikus Koalíció sem támogatja a Miskolci Vízmű Kft. állami kézbe történő átadását. A döntés okait Mokrai Mihály szerdán délelőtt sajtótájékoztatón ismertette.
Rendőrkézen az Avas-tető firkálói
Néhány fiatal a közelmúltban összefirkálta az Avas-tető több pontját. Miközben felfújták neveiket a Horváth-tetőn található skate park betonelemére, néhány arra járó tetten érte és feltartóztatta őket, míg az értesített rendészek és rendőrök a helyszínre érkeztek.
A város egy héttel meghosszabbította a LED-csereprogram jelentkezési határidejét
Eddig már csaknem 3700 miskolci család jelentkezett az önkormányzat által szeptember közepén indított LED-csereprogramra. A jelenlegi regisztrációs adatok alapján több mint 41 ezer LED izzót „hívott le” Miskolc a készletből. A regisztrációs határidő szeptember 30-a volt, de Miskolc város vezetése a nagy érdeklődésre való tekintettel kérte a jelentkezési határidő meghosszabbítását, így egy héttel tovább tart a regisztráció.
Nyárzáró délután az Avason grafikai kiállítással, koncertekkel
Kulturális-zenés rendezvénnyel zárja a nyarat az Avasi Közösségi Kávézó szeptember 30-án. A 17 órakor kezdődő program részeként kiállítása nyílik Czibik Ádám "Zsizsiknek", majd fellép két ifjú miskolci zenekar: az AkuPUNKtúra és a Tisztakosz.
Indul az Arttér-találkozások új évada
„Színezd újra a tudásodat a színekről" felkiáltással indul az Arttér-találkozások sorozata a Művészetek Háza kávézójában októbertől. A következő lokálpatrióta közösségépítő évad a színek szimbolikájával foglalkozik kapcsolódva a művészetekben, a vallás területén, történelmi összefüggésekben, hétköznapi hiedelmeinkben betöltött szerepükhöz, gyakran használt szókapcsolatainkhoz.
Miskolci mesék – séta és bábszínház
Miskolc két születésnaposa fogott össze, hogy egy különleges programra invitálja az érdeklődőket: a város turisztikai szervezete, a MIDMAR Kft. most ünnepli létrehozásának 10. évfordulóját, a Csodamalom Bábszínház pedig a 30. évadát kezdi meg.
Ismét a fiataloké lesz a Fiatalok Háza
A Király utcai társasháztömbben körülbelül száz önkormányzati ingatlan van, ezekből az első pályázati körben már több mint egy tucat gazdára talált, és hamarosan újabb pályázatot ír majd ki a Miskolc Holding.
Meghalt a Vágtázó Halottkémek alapítója
Elhunyt Ipacs László, a Vágtázó Halottkémek (VHK) egykori alapítója, dobosa.
Aktív Magyarország: Szavazzon a Zsófia-kilátóra és a Fehérkőlápai Turistaházra!
Most ön is segíthet abban, hogy a Zsófia-kilátó az Év-Kilátója, a Fehérkőlápai Turistaház pedig az Év Turistaháza legyen.
Miskolcon is hozta a formáját az MKKP
Hibrid állatokkal kutyapártosította a Magyar Kétfarkú Kutya Párt miskolci szervezete a közelmúltban a Szent Anna temetőnél található buszmegállót. A megállódekorálás rendkívül látványosra sikerült, no de azért mégsem egy Gucci. Bezzeg az ózdiaknak az jutott!
Miskolc múltjával és jövőjével ismerkedtek a tampereiek
Finn testvérvárosából látogatták meg Miskolcot kedden.
Országos Könyvtári Napok: Kicsiket és nagyokat is vár a könyvtár
A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár idén is csatlakozik az országos programsorozathoz, amelynek célja a könyvtárak népszerűsítése számos színes eseménnyel.