Ugrás a tartalomra

Minőségi bérrendszert kívánnak bevezetni a szakképzésben

Létrehozva
Minőségi bérrendszert, feladatfinanszírozást kívánnak bevezetni a szakképzésben, a béremelésre a kormány 35 milliárd forintot fordít – mondta el az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.

Pölöskei Gáborné közölte: átlagosan 30 százalékkal nő a szakképzésben oktatók bére, de nem az a cél, hogy mindenki bére ennyivel nőjön. Az iskolaigazgatók, illetve fenntartók, a munkáltatók tudják jól eldönteni, hogy ki hogyan végzi a feladatát – tette hozzá.

Nyilvánvalónak nevezte, hogy azoknak a bérét, akiket a tudásuk miatt a gazdaság el tudna szívni, rendezni kell. Célunk a jó oktatók megtartása, illetve a vállalati szakemberek becsábítása az oktatásba. Ehhez pedig közelíteni kell a piaci és az oktatási béreket – mondta a helyettes államtitkár.

Közölte azt is: egy minősítési rendszert is kialakítanak a szakképzésben, és az óraadói díjak is nőnek, első ütemben átlagosan 50 százalékkal.

Pölöskei Gáborné kitért arra is, hogy általános szakképzési ösztöndíjat adnak, ez az első két évben 7 ezer, a szakképzőben már 14 ezer forintot jelent a tanulóknak.

Ez is érdekelhet

Zrínyi Ilona emléksarkot alakítottak ki a róla elnevezett gimnáziumban
Oktatás
A hősnő emléke előtt tisztelegtek a gesztussal Zrínyi Ilona halálának évfordulóján, az iskola tanárai és diákjai.
Megújul a Herman és a Zrínyi gimnázium infrastruktúrája
OktatásMiskolc
A két intézmény mintegy félmilliárd forintból fejleszthet.
Ázsiai egyetemmel működik együtt a miskolci felsőoktatási intézmény
OktatásMiskolcVilág
Thaiföld egyik legelismertebb egyetemével kötött együttműködési megállapodást a Miskolci Egyetem.
Ez már nem játék: 48 órán át virrasztanak az egyetemen
OktatásMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Elindult az intézmény első nonstop társasjáték-maratonja, amely egészen péntek 14 óráig tart.