Ugrás a tartalomra

Magasabb ösztöndíjakat kaphatnak a felsőoktatásban tanulók februártól

Létrehozva
A hallgatói normatíva emelésével az intézmények – a korábbi 128 ezer helyett – 166 ezer forint támogatásban részesülnek a diákok után az államtól. A tanulók a normatíva 20 százalékát kapják meg ösztöndíjként vagy szociális juttatásként.

A Miskolci Egyetemen a hallgatók csaknem hatvan százaléka kap valamilyen juttatást – tudtuk meg az oktatásfejlesztési és minőségbiztosítási rektorhelyettestől. Jakab Nóra elmondta, a rendszeres, valamint a rendkívüli szociális támogatás mellett a tanulmányi ösztöndíj összege is emelkedik.

– Hogy milyen mértékben, az intézményenként változik. Az egyetem, főiskola belső szabályzatban határozza meg, hogy a hallgatói normatíva 20 százalékát mire fordítja: a hallgatók tanulmányaira, vagy éppen szociális helyzetének a javítására – tette hozzá.

(A külső képünk illusztráció)

Ez is érdekelhet

Zrínyi Ilona emléksarkot alakítottak ki a róla elnevezett gimnáziumban
Oktatás
A hősnő emléke előtt tisztelegtek a gesztussal Zrínyi Ilona halálának évfordulóján, az iskola tanárai és diákjai.
Megújul a Herman és a Zrínyi gimnázium infrastruktúrája
OktatásMiskolc
A két intézmény mintegy félmilliárd forintból fejleszthet.
Ázsiai egyetemmel működik együtt a miskolci felsőoktatási intézmény
OktatásMiskolcVilág
Thaiföld egyik legelismertebb egyetemével kötött együttműködési megállapodást a Miskolci Egyetem.
Ez már nem játék: 48 órán át virrasztanak az egyetemen
OktatásMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Elindult az intézmény első nonstop társasjáték-maratonja, amely egészen péntek 14 óráig tart.