Ugrás a tartalomra

Kiszámítható út a felsőoktatásba, a munkaerőpiacra

Létrehozva
Közös karrierutat kínál a Miskolci Egyetem és a Miskolci Szakképzési Centrum.

Hétfőn, sajtótájékoztató megtartását követően írták alá azt a megállapodást, ami egyebek mellett tartalmazza az okleves technikusi képzésben való együttműködést, az oktatási feladatok összehangolását, a tananyagfejlesztést, a tehetséggondozást. A cél: vonzó karriert kínálni a továbbtanulás előtt álló fiataloknak.

– Korábban nem volt ilyen formalizált megállapodás a két intézmény között – mutatott rá a Miskolci Egyetem rektora. Horváth Zita kiemelte, az egyetem és a szakképzési centrum életében nagy lépés a szerződés létrejötte, de az igazi nyertesek azok a diákok, akik a technikumból szakirányban tanulhatnak tovább a régió legnagyobb, kiváló szakmai háttérrel rendelkező tudásközpontjában.

– Aki érez magában érdeklődést, motivációt, tehetséget, és nem akar azonnal elhelyezkedni a munkaerőpiacon, hanem szeretne továbbtanulni, az is megtalálja a számára megfelelő egyetemi képzést – tette hozzá a rektor, aki emlékeztetett: az elsők között éltek a duális képzés lehetőségeivel, így évek óta adott a lehetőség arra, hogy a hallgatók a gyakorlati tudást is megszerezhessék tanulmányaik során. Egyre többen élnek is ezzel.

Megtudhattuk azt is, hogy aki elvégzi az ötéves okleveles technikusi képzést – ami egyébként megfeleltethető az emeltszintű érettséginek –, az akár 30 kreditet is kaphat az egyetemi tanulmányok megkezdésénél.

– Azt szeretnénk, hogy biztos szaktudás birtokában kerüljenek a fiatalok a munkaerőpiacra. Ez mindenki érdeke – emelte ki Horváth Zita.

Kép
Biztos tudást biztosítanak. Fotó: Mocsári László

Kiss Gábor, a Miskolci Szakképzési Centrum kancellárja kiemelte, fontos küldetésük, hogy a megyében élő fiataloknak hosszútávú karriert kínáljanak itt, helyben. Ehhez pedig versenyképes tudást kell biztosítani számukra – hangsúlyozta, hozzátéve: a technikumon keresztül – a többletpontoknak hála – könnyebb lesz bekerülni az egyetemre is.

Az okleveles technikusok képzése hazánkban – egy pilot-projekt részeként – csak néhány városban kezdődött el. Miskolcon két iskolában: a Berzeviczyben (gazdálkodás-menedzsment és turizmus-vendéglátás területen) és a Kandóban (informatikus területen) indulhat meg a képzés. Molnár Péter, a Miskolci Szakképzési Centrum főigazgatója úgy fogalmazott: az egyetem és a Centrum együttműködése „a jövőnek szól, és a diákok az egyértelmű nyertesei”.

A sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy a jövőben akár más területek (gépészet, elektronika például), más iskolák is csatlakozhatnak az okleveles technikus képzéshez.

Ez is érdekelhet

Zrínyi Ilona emléksarkot alakítottak ki a róla elnevezett gimnáziumban
Oktatás
A hősnő emléke előtt tisztelegtek a gesztussal Zrínyi Ilona halálának évfordulóján, az iskola tanárai és diákjai.
Megújul a Herman és a Zrínyi gimnázium infrastruktúrája
OktatásMiskolc
A két intézmény mintegy félmilliárd forintból fejleszthet.
Ázsiai egyetemmel működik együtt a miskolci felsőoktatási intézmény
OktatásMiskolcVilág
Thaiföld egyik legelismertebb egyetemével kötött együttműködési megállapodást a Miskolci Egyetem.
Ez már nem játék: 48 órán át virrasztanak az egyetemen
OktatásMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Elindult az intézmény első nonstop társasjáték-maratonja, amely egészen péntek 14 óráig tart.