Ugrás a tartalomra

Ötleteket valósítottak meg vagy éppen generáltak

Létrehozva
Egy újabb projekt zárult le a Miskolci Egyetemen, ami 2021-re már bekerült a nemzetközi QS-rangsorba.

Online konferencián zárták a „Fiatalodó és megújuló egyetem – innovatív tudásváros a Miskolci Egyetem intelligens szakosodást szolgáló intézményi fejlesztése” című projektet. Az eseményen a projekt- és az Egyetem Kiválósági Központjainak vezetői számoltak be a 2017 óta tartó pályázat hatásairól, amelyhez az egyetem 1,2 milliárd forint támogatást nyert el. 

Kép
Fotó: Mocsári László

Horváth Zita rektor elmondta, az elmúlt időszakban a Miskolci Egyetem nagyon komoly pályázatokat nyert el. – Az összes közül talán ez a mostani támogatta leginkább annak az alapfeladatnak a magas szintű kiteljesedését, amitől egy egyetem egyetem: fontos, hogyan tudunk komoly eredményeket elérni tudományos téren. Szeretnénk, ha a fiatalok a tudományos pályát választanák, és itt maradnának nálunk. Ez volt az egyik komoly célja a pályázatnak. A másik, hogy olyan publikációk szülessenek, amik a hazai és a nemzetközi rangsorokban is markáns helyet jelölnek ki egyetemünk számára. 

A rektor szerint ez a pályázat nagy mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a több mint hatvannégy felsőoktatási intézményből a Miskolci Egyetem bekerült abba a kilencbe, amelyik a nemzetközi QS-rangsorban szerepel. Ennek készítői több szempontot is figyelembe vesznek a lista elkészítésekor, így például az intézményhez köthető tudományos munkák idézési gyakoriságát, az intézmény megítélését a tudományos szférában, valamint a nemzetközi hallgatók és oktatók arányát.

Kép

Jármai Károly, a program szakmai vezetője elmondta, mind a hét kar részt vett a projektben. – Fiatalok és idősebbek egyaránt szereplői voltak a programnak, körülbelül ezer fővel. Szerettük volna elérni azt, hogy a fiatalok a megszerzett ismereteket alkalmazni is tudják. Másrészt fontos, hogy a cégeknek, a vállalatoknak, a hazai és a nemzetközi társintézményeknek méltó partnere legyen a Miskolci Egyetem különböző problémák megoldásában – mondta. 

Ez is érdekelhet

Zrínyi Ilona emléksarkot alakítottak ki a róla elnevezett gimnáziumban
Oktatás
A hősnő emléke előtt tisztelegtek a gesztussal Zrínyi Ilona halálának évfordulóján, az iskola tanárai és diákjai.
Megújul a Herman és a Zrínyi gimnázium infrastruktúrája
OktatásMiskolc
A két intézmény mintegy félmilliárd forintból fejleszthet.
Ázsiai egyetemmel működik együtt a miskolci felsőoktatási intézmény
OktatásMiskolcVilág
Thaiföld egyik legelismertebb egyetemével kötött együttműködési megállapodást a Miskolci Egyetem.
Ez már nem játék: 48 órán át virrasztanak az egyetemen
OktatásMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Elindult az intézmény első nonstop társasjáték-maratonja, amely egészen péntek 14 óráig tart.