Ugrás a tartalomra

Iskolai beiratkozások újra a pandémia alatt

Létrehozva
Hogy örültünk, hogy a XXI. századra lett internet, hiszen azt éreztük, kinyílt a világ. Most azonban úgy mondjuk: beszorultunk az online térbe, mint ahogyan az iskolák is csak a világhálón tudják bemutatni intézményeiket és munkájukat.
Kép

Nincs könnyű dolguk az iskoláknak, mert a tanítóknak egyáltalán nincs lehetőségük a személyes találkozásra a leendő elsősökkel. Például a Vörösmarty Mihály Katolikus Általános Iskolának elmaradtak szokásos programjai: a Mikulás csalogató, a bemutató órák és a tavaszi foglalkoztató. Novák Katalin tanító elmondta, helyettük igyekeztek az online tér adta lehetőségeket kihasználni. – Három első osztályt szeretnénk indítani. Mindhárom osztályfőnök bemutatkozott egy-egy videóban, amiket megosztottunk az iskola honlapján és Facebookon. Ezen felül készítettünk egy kincskereső feladatot, aminek segítségével a gyerekek és szüleik virtuálisan beléphettek az iskola épületébe, az osztálytermekbe, a könyvtárba, a tornaterembe és az ebédlőbe. Oklevéllel jutalmaztuk azokat, akik megtalálták a kincseket, és beküldték a helyes megfejtést – mesélte a tanítónő, aki hozzátette, személyes benyomást az iskolához tartozó templomban tudtak adni az „új” szülőknek. – Egy vasárnapi gyerekmise előtt az egyébként is templomba járó egyházközösségi tagok találkozhattak velünk egy rövid bemutatkozás erejéig.

Az online beiratkozás már április 10-én elkezdődik, személyesre csak 15- én és 16-án kerül sor. 

A Szabó Lőrinc Általános Iskolában városszerte az egyik legkülönlegesebb iskolahívogatót tartották éveken keresztül, még a Miskolc TV is forgatta a komplex programsorozatot, ami meseelőadást, tudástesztet és sorversenyt is tartalmazott. Lengyel Zsuzsanna igazgatóhelyettes elmondta, olyan internetes felületeken is megjelentek, amiket eddig nem használtak. – Mivel nagyon sok a fiatal szülő, aki főleg Facebookon és Instagramon tájékozódik, ezért ezekre a platformokra is feltöltöttük videóinkat, hogy kicsit élővé varázsoljuk az iskolát, slide-shownkat, valamint dokumentumainkat, amikben külön-külön is bemutatkoztak az első osztályos tanítónők. De sokan vették fel velünk a kapcsolatot e-mailben vagy akár telefonon is, akiknek egyesével válaszoltunk minden kérdésére. Természetesen legjobb ajánlás az elégedett gyerek és az elégedett szülő – mondta az igazgatóhelyettes, aki hozzátette, nyilván több olyan gyerek is jár hozzájuk, akiknek van fiatalabb testvére, ők is ezt az intézményt választják. 

Kicsák Olga is így gondolkozott szülőként. Neki három gyermeke van, idén a legkisebb megy iskolába. – Legidősebb fiam tizenhárom éves, középsőm hét. Mindketten a Fazekas Utcai Általános Iskolába járnak, így nem volt nehéz dolgom, hogy a hatéves lányomnak melyik intézményt válasszam. Fontos szempont volt az is, hogy szeretnénk valamilyen művészeti képzésre beiratni, hiszen itt minden egy helyen van. Közel is lakunk, ami az iskolába hordás szempontjából volt lényeges.  Nem irigylem azokat, akik most szembesülnek először az iskolaválasztással, mert szinte semmire sem lehet támaszkodni. Egy néhány perces videóba nehéz összesűríteni az információkat, főleg ha azoknak az érzelmekre is kell hatniuk. 

Pintér-Sztrik Adriána úgy nyilatkozott, ajánlás alapján próbált információt szerezni az iskolákról. – Az összes videót megnéztem, amit feltettek az intézmények, de ezeken sajnos nem jött át, amit kerestem. Azt szerettem volna, ha biztonságban tudhatom a gyermekemet, akinek képességeit is figyelembe vettem a választáskor. Az öt percben bemutatott anyagok alapján dönteni lutrinak tűnt nekem. Végül az ismerőseimnek a tapasztalatára hagyatkoztam, és ma már tudom, hogy melyik iskolába adom be szeptembertől Patrikot – mondta az egygyermekes anya.

Ez is érdekelhet

Zrínyi Ilona emléksarkot alakítottak ki a róla elnevezett gimnáziumban
Oktatás
A hősnő emléke előtt tisztelegtek a gesztussal Zrínyi Ilona halálának évfordulóján, az iskola tanárai és diákjai.
Megújul a Herman és a Zrínyi gimnázium infrastruktúrája
OktatásMiskolc
A két intézmény mintegy félmilliárd forintból fejleszthet.
Ázsiai egyetemmel működik együtt a miskolci felsőoktatási intézmény
OktatásMiskolcVilág
Thaiföld egyik legelismertebb egyetemével kötött együttműködési megállapodást a Miskolci Egyetem.
Ez már nem játék: 48 órán át virrasztanak az egyetemen
OktatásMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Elindult az intézmény első nonstop társasjáték-maratonja, amely egészen péntek 14 óráig tart.