Ugrás a tartalomra

Laptopokat kaptak az első évfolyamos anyagmérnök alapszakos hallgatók

Létrehozva
Így szerette volna segíteni a hallgatói tanulmányait, szakmai előmenetelét a Miskolci Egyetem Műszaki Anyagtudományi Karának (MAK) vezetése.
Kép
Fotó: Bájer Máté

– A hallgatók számára fontos a megfelelő technikai háttér, hogy az online oktatást zökkenőmentesen tudják követni – fogalmazott Baumli Péter, a MAK dékán helyettese, aki hozzátette, hogy a későbbiekben a tanulók akár a tudományos diákköri munkákat, vagy a szakdolgozatot is elkészíthetik a kapott eszközön. Több mint 30 gépet adtak át májusban a tanulmányaikat megkezdő hallgatóknak.

Kép

– A z egész képzésük alatt velük lesz a laptop, szolgálva a tanulmányaikat, munkájukat. Ha kikerülnek a képzésből, akkor kell visszaadniuk az eszközt, ami azután egy másik hallgatóhoz kerül majd.

A laptopok beszerzését kari keretből finanszírozta a MAK. Jelen körben minden elsőéves anyagmérnök alapszakos hallgató kapott egy-egy eszközt, amihez külön táska is járt. Ősszel a vegyészmérnök alapszakos elsősök már megkapták laptopjaikat, így most már a teljes évfolyam a kar által kapott gépek segítségével tanulhat, készülhet a közelgő vizsgákra.

Kép

– Úgy tervezzük, a jövőben is folytatjuk a laptoposztási akciót, reméljük, lesz rá keretünk a későbbiekben is – fogalmazott Baumil Péter.

Ez is érdekelhet

Zrínyi Ilona emléksarkot alakítottak ki a róla elnevezett gimnáziumban
Oktatás
A hősnő emléke előtt tisztelegtek a gesztussal Zrínyi Ilona halálának évfordulóján, az iskola tanárai és diákjai.
Megújul a Herman és a Zrínyi gimnázium infrastruktúrája
OktatásMiskolc
A két intézmény mintegy félmilliárd forintból fejleszthet.
Ázsiai egyetemmel működik együtt a miskolci felsőoktatási intézmény
OktatásMiskolcVilág
Thaiföld egyik legelismertebb egyetemével kötött együttműködési megállapodást a Miskolci Egyetem.
Ez már nem játék: 48 órán át virrasztanak az egyetemen
OktatásMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Elindult az intézmény első nonstop társasjáték-maratonja, amely egészen péntek 14 óráig tart.