Ugrás a tartalomra

Döntött az Emberi Erőforrások Minisztere: kinevezték az új igazgatót

Létrehozva
Hosszadalmas procedúra után határoztak, hogy ki kerüljön a Földes Ferenc Gimnázium élére.

Ahogy arról korábbi cikkünkben beszámoltunk, a pályázatok elbírálásáról Kásler Miklós miniszternek kellett döntenie, legkésőbb június 28-áig. Ez meg is történt, bár kissé túllépték a határidőt.
A Földes Ferenc Gimnázium élére kiírt intézményvezetői pályázat eredményeként 2021. augusztus 16. napjától 2026. augusztus 15. napjáig öt évre szóló megbízást kapott Fazekas Róbert – tájékoztatott hétfőn honlapján a gimnázium. Az Emmi tehát – a Veres Pál polgármesteri beiktatása óta megbízott igazgatóként tevékenykedő – Fazekas Róbertet nevezte ki a Földes Ferenc Gimnázium intézményvezetői feladatainak ellátására.
 

Ez is érdekelhet

Zrínyi Ilona emléksarkot alakítottak ki a róla elnevezett gimnáziumban
Oktatás
A hősnő emléke előtt tisztelegtek a gesztussal Zrínyi Ilona halálának évfordulóján, az iskola tanárai és diákjai.
Megújul a Herman és a Zrínyi gimnázium infrastruktúrája
OktatásMiskolc
A két intézmény mintegy félmilliárd forintból fejleszthet.
Ázsiai egyetemmel működik együtt a miskolci felsőoktatási intézmény
OktatásMiskolcVilág
Thaiföld egyik legelismertebb egyetemével kötött együttműködési megállapodást a Miskolci Egyetem.
Ez már nem játék: 48 órán át virrasztanak az egyetemen
OktatásMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Elindult az intézmény első nonstop társasjáték-maratonja, amely egészen péntek 14 óráig tart.