Ugrás a tartalomra

Holland egyetem nemzetközi tanárképzéséhez csatlakozott az Avalon Nemzetközi Iskola

Létrehozva
Az intézmény 2022-től szakmai gyakorlati helyet biztosít a holland NHL Stenden University Nemzetközi Tanítóképző Karának (II. III. és IV. éves) hallgatói számára.

Februárban egy harmadéves és egy végzős negyedéves hallgató is elkezdi szakmai gyakorlatát az AIS-ben - tudatta az intézmény közleménye csütörtökön.

„Nagy szeretettel várjuk a hallgatókat, hiszen a nemzetközi együttműködésnek köszönhetően kamatozó eszmecserékre és módszertani gyakorlatokra tudunk szert tenni. A hallgatók 9-12 hetes gyakorlati idejük alatt megismerhetik és elsajátíthatják az AIS által alkalmazott Cambridge International tanmenet oktatási módszereit. Ezen felül a közös munka segíti a diákok nemzetközi tanulmányait és színesebbé teszi az iskolai életüket is.” – nyilatkozta Oláh Tünde, az Avalon Nemzetközi Iskola igazgatója.

(Címlapkép: Avalon Nemzetközi Iskola)

Ez is érdekelhet

Zrínyi Ilona emléksarkot alakítottak ki a róla elnevezett gimnáziumban
Oktatás
A hősnő emléke előtt tisztelegtek a gesztussal Zrínyi Ilona halálának évfordulóján, az iskola tanárai és diákjai.
Megújul a Herman és a Zrínyi gimnázium infrastruktúrája
OktatásMiskolc
A két intézmény mintegy félmilliárd forintból fejleszthet.
Ázsiai egyetemmel működik együtt a miskolci felsőoktatási intézmény
OktatásMiskolcVilág
Thaiföld egyik legelismertebb egyetemével kötött együttműködési megállapodást a Miskolci Egyetem.
Ez már nem játék: 48 órán át virrasztanak az egyetemen
OktatásMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Elindult az intézmény első nonstop társasjáték-maratonja, amely egészen péntek 14 óráig tart.