Ugrás a tartalomra

Zekic: több kurázsit kell mutatnunk

Létrehozva
Az Újpest hazai pályán 1–0-ra legyőzte a sereghajtó DVTK-t a labdarúgó NB I 21. fordulójának nyitó meccsén. Október 17-e után először nem kapott gólt az NB I-ben a lila-fehér csapat.
Kép
Zoran Zekic: bátrabbnak kell lennünk. | Minap-archív fotó: Végh Csaba

A DVTK trénere, Zoran Zekic szerint egyik csapat sem mutatott minőségi játékot. – Mindkét fél a másik hibájára várt, mintsem bátran játszott volna. Sok labdát elvesztettünk, így megnehezítettük a saját dolgunkat, ráadásul egy bedobás után buta gólt kaptunk. A második félidőben változtattunk, több helyzetünk volt, de ez is kevés volt. Nem mutattuk meg a felkészültségünket ezen a meccsen.

A vereség után mik az esélyek a folytatásban a bennmaradásra? – kérdezte a Nemzeti Sport a diósgyőriek vezetőedzőjétől. – Amikor elvállaltam ezt a munkát, tudtam, hogy nehéz feladat vár ránk, és ez azóta sem változott. Meg kell adnunk a tiszteletet a klubnak és magunknak is azzal, hogy keményen dolgozunk. Nagy a nyomás ebben a helyzetben, de bátrabbnak kell lennünk, több kurázsit kell mutatnunk.

Az Újpest vezetőedzőjének, Michael Oenningnek a meccs alatt egyszer sem támadt olyan érzése, hogy csapata bajba kerülhet. – Jól szervezetten, karakteresen játszottunk, helyzeteket alakítottunk ki, amit Mitrovics gyönyörű gólja koronázott meg, a legjobbkor lőtte be. A Diósgyőrnek nem maradt más esélye, mint mindent beleadni, így néhány helyzetet sikerült is kialakítania. Tallo piros lapja a végén természetesen nem tetszett, nyilván senki sem akar ilyen utolsó perceket látni. De nagyszerű hét áll mögöttünk, három győzelem két kapott gól nélküli meccsel, erre büszkék lehetünk, sokan biztos nem fogadtak volna rá.

Ez is érdekelhet

Nigéria ellen javítottak
SportVilág
Kosárlabda: a magyar női válogatott szombaton délután győzelmet aratott a Németországban zajló világbajnokságon.
Másfél évtized után újra látták egymást
SportMiskolc
Súlyemelés: találkozót tartottak a diósgyőriek egykori sportolói.
Nagyon csúnya lett a vége
SportMiskolcVilág
Kosárlabda: rendkívül súlyos vereséget szenvedett első világbajnoki csoport mérkőzésén a magyar női válogatott.
Vastaps a Jezsuitának
SportMiskolcBelföld
Diáksport: átadták a Magyarország jó tanulója, jó sportolója pályázat legeredményesebb fiataljainak járó elismeréseket.