Ugrás a tartalomra

Jubileum: 302 versenyzővel indul a 25. Víz Világnapja Úszóverseny

Létrehozva
Nagyjából 1400 rajtot terveznek indítani hétvégén a Kemény Dénes Sportuszodában.
Kép
A kép az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón készült Fotó: Mocsári László

A víz világnapjának célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a mindenki számára elérhető tiszta víz fontosságára. Erre pedig mi lenne alkalmasabb, mint egy úszósportrendezvény?

Ennek szellemében idén 25. alkalommal hirdették meg a Víz Világnapja Úszóversenyt. A kétnapos rendezvénynek a Kemény Dénes Sportuszoda ad otthont. Az eseményt most is közösen szervezi a Miskolc Városi Sportiskola Nonprofit Közhasznú Kft., a Magyar Hidrológiai Társaság Borsodi Területi Szervezete és a B.-A.-Z. Megyei Úszó Szövetség. 

A versenyre 302-en neveztek, 16 csapat képviselteti magát a megmérettetésen, amin 1400 rajtot terveznek indítani.
Ezek a számok valamivel csökkentek az előző évekhez képest – tavaly tavasszal kénytelenek voltak az akkor kibontakozó járványhelyzet miatt lemondani az eseményt, így a 2020-as év nem számít a statisztikába.

Ha nem történik addig átfogó központi szigorítás, akkor e hét szombaton indul a verseny, amire 69 miskolci induló is nevezett. Az eseményt igyekeznek a járványhelyzetnek megfelelően, korlátozások és szabályozások mellett, rendhagyó módon lebonyolítani: például elmarad a hagyományos díjkiosztás is. 

Ez is érdekelhet

Nigéria ellen javítottak
SportVilág
Kosárlabda: a magyar női válogatott szombaton délután győzelmet aratott a Németországban zajló világbajnokságon.
Másfél évtized után újra látták egymást
SportMiskolc
Súlyemelés: találkozót tartottak a diósgyőriek egykori sportolói.
Nagyon csúnya lett a vége
SportMiskolcVilág
Kosárlabda: rendkívül súlyos vereséget szenvedett első világbajnoki csoport mérkőzésén a magyar női válogatott.
Vastaps a Jezsuitának
SportMiskolcBelföld
Diáksport: átadták a Magyarország jó tanulója, jó sportolója pályázat legeredményesebb fiataljainak járó elismeréseket.