Ugrás a tartalomra

A DVTK hozzájárul az Újpest kérelméhez

Létrehozva
A DVTK a fair play szellemét szem előtt tartva első szóra hozzájárult az Újpest FC módosítási kérelméhez, amely szerint a vendégek a május 3-i MOL Magyar Kupa-döntőre való tekintettel szeretnének - a várható időponthoz képest - két nappal korábban, csütörtökön pályára lépni Diósgyőrben - írja a dvtk.eu.

A két klub jelenleg az MLSZ Versenybizottságának döntésére vár.

A MOL Magyar Kupa döntőjére május 3-án, hétfőn 20 órától kerül sor, a DVTK pedig az eredeti kiírás szerint valószínűleg (a mérkőzésnek nincs még hivatalos időpontja) május 1-én, szombaton fogadná a budapesti lila-fehéreket. Az újpestiek a közeli időpont miatt kérték, hogy csütörtökön léphessenek pályára Diósgyőrben, a mérkőzés időpontja pedig kizárólag a Diósgyőr írásbeli hozzájárulásával módosítható.

- Ősszel nem volt lehetőségünk beleegyezni az Újpest halasztási kérelmébe, hiszen korábban a Ferencváros és a Balassagyarmat halasztási kérelmét már elfogadtuk, így a versenynaptár túlságosan sűrű lett - nyilatkozta Benczés Miklós, a DVTK sportigazgatója. - Ezúttal azonban nem olyan szoros a program, így nem volt kérdés, hogy a fair play szellemét szem előtt tartva mi is támogatni fogjuk az újpestiek beadványát. Egy döntő mindig, minden körülmények között igazi ünnep, ezért a DVTK nevében ezúton is gratulálok a fináléba kerüléshez és sok sikert kívánok mind a két csapatnak a MOL Magyar Kupa-döntőjében!

Ez is érdekelhet

Nigéria ellen javítottak
SportVilág
Kosárlabda: a magyar női válogatott szombaton délután győzelmet aratott a Németországban zajló világbajnokságon.
Másfél évtized után újra látták egymást
SportMiskolc
Súlyemelés: találkozót tartottak a diósgyőriek egykori sportolói.
Nagyon csúnya lett a vége
SportMiskolcVilág
Kosárlabda: rendkívül súlyos vereséget szenvedett első világbajnoki csoport mérkőzésén a magyar női válogatott.
Vastaps a Jezsuitának
SportMiskolcBelföld
Diáksport: átadták a Magyarország jó tanulója, jó sportolója pályázat legeredményesebb fiataljainak járó elismeréseket.