Ugrás a tartalomra

A klubvezetés azt mondja, lesznek változások a DVTK-nál

Létrehozva
A hétvégén eldőlt, hogy a DVTK labdarúgócsapata zsinórban 10 év élvonalbeli szereplés után a következő idényt a második vonalban kezdi. Ez a szereplés „természetesen változásokat hoz a csapatnál", amikről a klub tulajdonosi köre és a klubvezetés folyamatosan egyeztet – számolt be a fejleményekről a diósgyőri klub hivatalos oldalán.

– Akárcsak a szurkolóink, a klub dolgozói, a klubvezetés és a klub tulajdonosi köre is csalódott a labdarúgócsapatunk élvonalból való kiesése miatt – mondta Sántha Gergely, a DVTK elnöke. – Hetek óta tudtuk, hogy ez bekövetkezhet, de egészen más tényként kezelni, hogy 10 év után nem az első osztályban folytatjuk.

„Ahogy már korábban jeleztük, a csapatnál lesznek változások, a tulajdonosi kör és a klubvezetés azon dolgozik, hogy a következő idényben olyan csapatunk legyen, amely kivívja a szurkolók és a támogatók elismerését. Ahogy az ezzel kapcsolatos döntések megszületnek, és konkrét hírekkel szolgálhatunk, természetesen először a szurkolóinkat tájékoztatjuk a DVTK hivatalos felületein" – olvasható a portálon.

Ez is érdekelhet

Nigéria ellen javítottak
SportVilág
Kosárlabda: a magyar női válogatott szombaton délután győzelmet aratott a Németországban zajló világbajnokságon.
Másfél évtized után újra látták egymást
SportMiskolc
Súlyemelés: találkozót tartottak a diósgyőriek egykori sportolói.
Nagyon csúnya lett a vége
SportMiskolcVilág
Kosárlabda: rendkívül súlyos vereséget szenvedett első világbajnoki csoport mérkőzésén a magyar női válogatott.
Vastaps a Jezsuitának
SportMiskolcBelföld
Diáksport: átadták a Magyarország jó tanulója, jó sportolója pályázat legeredményesebb fiataljainak járó elismeréseket.