Ugrás a tartalomra

Egy univerzális játékos tért vissza Diósgyőrbe

Létrehozva
Visszatért Diósgyőrbe a 26 éves Oláh Bálint, aki saját nevelésű játékosként korábban 13 találkozón szerepelt a DVTK első csapatában, az előző bajnokságban pedig a Budafok vezéregyéniségeként lett széles körben ismert.

Miskolcon született, dzsúdó után váltott focira, 12 éves korától viselte a DVTK szerelését. Már 2014 őszén bemutatkozott a DVTK első csapatában a Ligakupában, azonban balszerencsés sérülések hátráltatták tehetségének kibontakozását. Végül két év múlva a DVTK tartalék csapatkapitányaként góllal debütált az NB I-ben, amit további 7 mérkőzés követett. Féléves zalaegerszegi kölcsönjátékot követően 2017 őszén újabb négy élvonalbeli bajnokit játszott a DVTK-ban, majd Mezőkövesdre igazolt. A legutóbbi három idényben a BMTE csapatát erősítette, előbb feljutást ünnepelt, az előző bajnokságban pedig a középpályán adott stabilitást a csapatnak, de ha kellett, a védelem közepén állt helyt.

– Jó érzésekkel tértem vissza Diósgyőrbe, de talán pontosabb, ha úgy fogalmazok: haza – nyilatkozta a klubhonlapnak Oláh Bálint. – Volt több ajánlatom is, de végig előnyben részesítettem a diósgyőri megkeresést. Nagy tervekkel érkeztem, amiből az első osztályba történő visszatérés az első, amiért mindent meg fogok tenni. Ha ezt közösen megvalósítjuk, utána lesz értelme a többiről beszélni.

Kép
Az élvonalba való visszajutás csak az első lépés Oláh Bálint (j) terveiben. | Fotó: dvtk.eu

Benczés Miklós sportigazgató azt mondta, Oláh egy univerzális játékos, aki már az utánpótlásban is három poszton szerepelt (középső védő, balhátvéd, védekező középpályás).

– Mi elsősorban az utóbbi pozícióban számítunk rá, ráadásul érkeztével egy hiányposztot töltünk be. Figyelemre méltó, hogy a legutóbbi három idényben a Budafok 98 bajnokijából 94-en pályára lépett. Bízom benne, hogy Diósgyőrben is hasonló stabil teljesítményt nyújt, és vele együtt sikeres lesz a csapat.

Ez is érdekelhet

Nem volt esélyük, simán kikaptak
Sport
Férfi kézilabda NB I/B, 19. forduló: diósgyőri vereség.
Védőjátékuk csődöt mondott
SportMiskolc
Férfi kosárlabda NB I/B, Piros csoport, alapszakasz, 21. forduló.
Jótékonysági SakkParty: huszonnyolcan voltak
SportMiskolc
A DVTK Medicalban szombaton nemes célt szolgáló akciót tartott a Rotary Club Miskolc.
Már huszonegy egyéni bajnoki címnél tart
SportMiskolc
A diósgyőri Kékesi Márton nagyszerűen szerepelt Ausztriában.