Ugrás a tartalomra

A DVTK nagykövete lett Varga Judit igazságügyi miniszter

Létrehozva
A legnagyobb régiós multisportklub, a DVTK nagykövete lett Varga Judit igazságügyi miniszter – írja a dvtk.eu.

– Az idén 111 éves DVTK nagykövetei diósgyőri kötődésű, illetve a klubnak szurkoló, a klubbal szimpatizáló közéleti személyiségek, valamint a gazdasági élet kiemelkedő személyei lesznek – nyilatkozta Sántha Gergely, a DVTK elnöke. – Az ő támogatásuk, meglátásaik, ötleteik segítenek abban, hogy tovább építsük a klubot, és Magyarországon, a Kárpát-medencében, valamint a nagyvilágban még ismertebbek és elismertebbek legyünk. Hiszem, hogy a segítségükkel könnyebben megteremthetjük azt a régiós egységet is, amelyért már régóta dolgozunk.

– Elsőként Magyarország egyik legsportosabb politikusát, a közismerten nagy Diósgyőr-drukker minisztert kértük fel, a korábbi találkozásaink során ugyanis kiderült, hogy amellett, hogy szenvedélyes szurkoló, hasonlóan gondolkodunk a klub és az északkelet-magyarországi régió jövőjéről, fejlesztéséről – tette hozzá.

Varga Juditot szoros kötelék fűzi szülővárosához. – Bár sokat éltem Brüsszelben és Budapesten, szívemben mindig is Miskolc volt a hely, ahová hazatérek: itt éltem az egyetem elvégzéséig, itt voltam 2004-ig a MEAFC női kosárcsapatának csapatkapitánya. Gyermekkorom óta Diósgyőr-szurkoló vagyok – mondta.

– A Miskolci Egyetem kuratóriumi elnökeként pedig fontos azt is kiemelnem, hogy a DVTK tavaly decemberben írt alá megállapodást az egyetemmel, melynek köszönhetően még színesebbé és pezsgőbbé tehetjük a térség sportéletét.

A teljes cikk a klub hivatalos oldalán olvasható.
 

Ez is érdekelhet

Nigéria ellen javítottak
SportVilág
Kosárlabda: a magyar női válogatott szombaton délután győzelmet aratott a Németországban zajló világbajnokságon.
Másfél évtized után újra látták egymást
SportMiskolc
Súlyemelés: találkozót tartottak a diósgyőriek egykori sportolói.
Nagyon csúnya lett a vége
SportMiskolcVilág
Kosárlabda: rendkívül súlyos vereséget szenvedett első világbajnoki csoport mérkőzésén a magyar női válogatott.
Vastaps a Jezsuitának
SportMiskolcBelföld
Diáksport: átadták a Magyarország jó tanulója, jó sportolója pályázat legeredményesebb fiataljainak járó elismeréseket.