Ugrás a tartalomra

Miskolcon küzdenek a legjobbak

Létrehozva
A hétvégén Miskolcon rendezik az U23-as és az U20-as (junior) atlétikai magyar bajnokságot.
Preview Image
Képgaléria! Fotó: Mocsári László

Az egyetemi Atlétikai Centrum 2014, vagyis a pálya átadása óta minden évben otthont adhatott nagyszabású eseménynek, országos bajnokságnak, nemzetközi válogatott versenynek – idén a felnőtt ob utáni második legrangosabb viadalt szervezik meg.

Kiss László elnökségi tag köszöntötte a jelenlévőket a Magyar Atlétikai Szövetség nevében. – Nagy jelentőséggel bír ez a verseny. Miskolc hosszú évtizedek óta meghatározó szereplője a magyar atlétikának. Versenyzői és versenyrendezvényi szempontból is erős bástyája. Még számos versenyző előtt nyitva áll az olimpiai kvalifikáció elérése. Ez a korosztály az, amelyik bázisát adhatja majd a magyar csapatnak 2023-as, Budapesten megrendezésre kerülő világbajnokságon – mondta. 

A bajnokságot Veres Pál polgármester nyitotta meg. – Nagy öröm számunkra, hogy egy ilyen rangos eseménynek adhatunk otthont. Nagyon fontosnak tartom, hogy a miskolci sportélet olyan fényben tündököljön, mint amilyen régen, negyven évvel ezelőtt volt. Az oktatásnak-nevelésnek nagyon fontos szerepe van, ennek kulcsa pedig a sport, főleg az utánpótlás-nevelés. Hiszek abban, hogy az atlétikát nemzetközi színvonalra kell fejleszteni, nem véletlenül ez a sportok királynője – mondta a polgármester, aki mint elárulta, maga is volt versenyzője ennek a sportágnak. 

Kép

A rendező Miskolci Sportiskola és a Magyar Atlétikai Szövetség a nevezések alapján több mint háromszáz indulóra számít, a miskolciak pedig tíz atlétával képviseltetik magukat. A verseny az egyik utolsó szintteljesítési esély a korosztályos világversenyekre, így a tallinni junior Európa-bajnokságra, illetve a kenyai junior világbajnokságra.
A Miskolci Sportiskola és a DVTK sportolói közül többen is éremben reménykednek. Sőt, a gátfutó Tóth Anna és Bacsa Fanni, illetve Pintér Erik távolugrásban, valamint Iván Zsombor hármasugrásban akár a bajnoki címre is esélyes. Két-három versenyzőnek pedig a világversenyek szintjének teljesítésére is megvan a sansza.

A szervezők felhívják a versenyzők és a látogatók figyelmét, hogy a koronavírus miatt kialakult járványhelyzetben a verseny ideje alatt mindenki köteles ügyelni a másfél méteres távolság tartására, valamint a helyes maszkviselésre.

Ez is érdekelhet

Nem volt esélyük, simán kikaptak
Sport
Férfi kézilabda NB I/B, 19. forduló: diósgyőri vereség.
Védőjátékuk csődöt mondott
SportMiskolc
Férfi kosárlabda NB I/B, Piros csoport, alapszakasz, 21. forduló.
Jótékonysági SakkParty: huszonnyolcan voltak
SportMiskolc
A DVTK Medicalban szombaton nemes célt szolgáló akciót tartott a Rotary Club Miskolc.
Már huszonegy egyéni bajnoki címnél tart
SportMiskolc
A diósgyőri Kékesi Márton nagyszerűen szerepelt Ausztriában.