Ugrás a tartalomra

Focitorna Diósgyőrben, meccsnézéssel összekötve

Létrehozva
Szombaton magyar-francia Eb-mérkőzés, de ez a nap nemcsak emiatt lesz igazi fociünnep a diósgyőri szurkolók számára: a Diósgyőri Szurkolók Közössége (DSZK) focitornát szervez a DVTK Edzőközpontba.

A részletekről Szalatnay Gábor, a DSZK elnöke tájékoztatta lapunkat. Elmondta, ez a harmadik focitorna, amit ők szerveznek, de a mostani az Eb-meccs miatt különleges lesz.

– Újra együtt szurkolhatunk a magyar válogatottnak, ez már önmagában is igazán örömteli. Rengeteg diósgyőri társunk szorít Gulácsiéknak, ezért a klubbal és az egyik helyi sörözővel megbeszéltük, hogy kivetítőn nézzük meg délután 3 órától a Franciaország elleni Európa-bajnoki találkozót. Amikor aztán ennek vége, körülbelül 6 órától indulhat a focitorna a műfüves edzőpályákon.

16 csapat jelentkezését várták, a keret már be is telt, a szervezett csoportok két csapattal indulnak. Négy csoportba osztják be a csapatokat, majd a rájátszás során dől el, ki kerül a döntőbe – a számítások szerint éjszakába fog nyúlni a torna.

– Igyekeztünk kísérő programokat is megszervezni. Például felvettük a kapcsolatot a diósgyőri aranycsapat legendáival, mások mellett Veréb Györggyel, Salamon Józseffel, akik jelezték, hogy mind a közös meccsnézésen, mind a tornán ott lennének. Azt gondoljuk, hogy önmagában az ő jelenlétük egy plusz élményt jelent minden, diósgyőri szívvel megáldott szurkoló számára.

Közös főzés, DJ Takács zenéje és foci minden mennyiségben – tartalmas program és élmények várják tehát szombaton a szurkolókat – akik közül a legjobbak kupával és érmekkel térhetnek haza a torna végén.

Ez is érdekelhet

Nigéria ellen javítottak
SportVilág
Kosárlabda: a magyar női válogatott szombaton délután győzelmet aratott a Németországban zajló világbajnokságon.
Másfél évtized után újra látták egymást
SportMiskolc
Súlyemelés: találkozót tartottak a diósgyőriek egykori sportolói.
Nagyon csúnya lett a vége
SportMiskolcVilág
Kosárlabda: rendkívül súlyos vereséget szenvedett első világbajnoki csoport mérkőzésén a magyar női válogatott.
Vastaps a Jezsuitának
SportMiskolcBelföld
Diáksport: átadták a Magyarország jó tanulója, jó sportolója pályázat legeredményesebb fiataljainak járó elismeréseket.