Ugrás a tartalomra

Orosz Adrienn U23-as Európa-bajnok lett

Létrehozva
Június 24-27. között rendezték meg az Ifjúsági és U23-as kajak-kenu Európa-bajnokságot Lengyelországban, Poznanban. Orosz Adrienn, a DVTK kajakosa, az U23-as mezőnyben 200 méteren szállt vízre a kontinensviadalon, ahol egy fantasztikus versenyzéssel Európa-bajnoki címet szerzett.
Kép

Orosz Adrienn a múlt heti szolnoki válogatón szerzett indulási jogot az Európa-bajnokságra, miután ő bizonyult a leggyorsabbnak a kajak 200 méter számában, az U23-asoknál, a hazai mezőnyben.

A diósgyőri kajakos pénteken ott folytatta Lengyelországban, ahol a hazai vizeken abbahagyta. Adrienn közel egy hajóhosszal, magabiztosan nyerte a második előfutamot, ami azt jelentette, hogy egyből bejutott a vasárnap délutáni fináléba. A diósgyőri sportolónak nem csak nem kellett eveznie a középfutamokban, de a leggyorsabb időt is ő repesztette a pénteki napon Poznanban, K1 200 méteren.

A döntőben, az Eb zárónapján, a rajtot követően azonnal az élre állt a DVTK versenyzője, aki ezt követően nem engedte ki a kezéből a győzelmet és megszerezte pályafutása második korosztályos Európa-bajnoki címét.

Ez is érdekelhet

Nigéria ellen javítottak
SportVilág
Kosárlabda: a magyar női válogatott szombaton délután győzelmet aratott a Németországban zajló világbajnokságon.
Másfél évtized után újra látták egymást
SportMiskolc
Súlyemelés: találkozót tartottak a diósgyőriek egykori sportolói.
Nagyon csúnya lett a vége
SportMiskolcVilág
Kosárlabda: rendkívül súlyos vereséget szenvedett első világbajnoki csoport mérkőzésén a magyar női válogatott.
Vastaps a Jezsuitának
SportMiskolcBelföld
Diáksport: átadták a Magyarország jó tanulója, jó sportolója pályázat legeredményesebb fiataljainak járó elismeréseket.