Ugrás a tartalomra

Kisvárdáról érkezett csatár Diósgyőrbe

Létrehozva
Közel kétméteres támadó játékjogát vásárolta meg a DVTK.
Kép
Fotó: dvtk.eu

A 31 éves Horváth Zoltán már két alkalommal dolgozott együtt a DVTK vezetőedzőjével, Kondás Elemérrel, legutóbbi együttműködésük során 15 gólt szerzett a másodosztályban.

– Jó érzésekkel érkeztem Diósgyőrbe, sokat jelent számomra, hogy a klub kivásárolt a korábbi szerződésemből, ezért szeretném meghálálni a bizalmat – nyilatkozta a klubhonlapnak Horváth Zoltán. – Nem szeretek ígérgetni, bízom benne, hogy minél többször betalálok, és sok győzelmet ünnepelhetünk közösen a szurkolókkal, de a legfontosabb, hogy segíteni akarom a csapatot abban, hogy kiharcoljuk a visszajutást az élvonalba.

– Szerettünk volna a támadósorban további konkurenciát teremteni, sőt, egy olyan típusú játékost akartunk igazolni, aki igazi erőcsatár, és olyan centert kerestünk, aki a fizikai erejével is ki tud tűnni, hiszen az NB II egy fizikális bajnokság. Horváth Zoltán ilyen játékos – mutatott rá Benczés Miklós sportigazgató. – Több labdarúgóval is tárgyaltam, de azért esett rá a választás, mert ő volt az, aki mindenképpen Diósgyőrben akarta folytatni a pályafutását. Mivel 38 meccs vár ránk, fontos volt, hogy Kondás Elemér számára olyan repertoár álljon rendelkezésre, ami hosszú távon is biztosítja a sikerességünket. Elemér számára nem ismeretlen, hiszen két alkalommal is dolgozott vele, Debrecenben, illetve Kisvárdán. Reméljük, hogy sok kellemetlenséget fog okozni az ellenfelek védőinek.

További részletek a dvtk.eu-n.

Ez is érdekelhet

Nem volt esélyük, simán kikaptak
Sport
Férfi kézilabda NB I/B, 19. forduló: diósgyőri vereség.
Védőjátékuk csődöt mondott
SportMiskolc
Férfi kosárlabda NB I/B, Piros csoport, alapszakasz, 21. forduló.
Jótékonysági SakkParty: huszonnyolcan voltak
SportMiskolc
A DVTK Medicalban szombaton nemes célt szolgáló akciót tartott a Rotary Club Miskolc.
Már huszonegy egyéni bajnoki címnél tart
SportMiskolc
A diósgyőri Kékesi Márton nagyszerűen szerepelt Ausztriában.