A mai az eddigi legjobb nap a magyarok számára a tokiói olimpián, már négy éremnél járunk, de biztosan lesz ötödik is, mert Lőrincz Tamás a döntőben birkózik majd. Kajak-kenuban Kopasz Bálint nagyon elverte a mezőnyt a döntőben, nem volt kérdés, hogy ő lesz a férfi kajakosok 1000 méteres számának olimpiai bajnoka. Nagy csatában Varga Ádámé lett az ezüstérem, tehát kettős magyar siker született. A női K–2 fináléjában a Kozák Danuta, Bodonyi Dóra páros az ezüstért csatázott, végül a harmadik helyen ért célba. Berecz Zsombor Finndingiben a második helyen jutott be a keddi, dupla szorzójú éremfutamba, amit megnyert, de összesítésben egy hajszálnyival lemaradt brit ellenfelétől, így ezüstérmes lett a magyar vitorlázó.
Szuper kedd: reggel óta eddig négy medállal bővült az olimpiai éremtárunk
Létrehozva
Berecz Zsombor második vitorlázásban, arany-, ezüst- és bronzérem a kajakosoknál.
Ez is érdekelhet
Nigéria ellen javítottak
Kosárlabda: a magyar női válogatott szombaton délután győzelmet aratott a Németországban zajló világbajnokságon.
Másfél évtized után újra látták egymást
Súlyemelés: találkozót tartottak a diósgyőriek egykori sportolói.
Nagyon csúnya lett a vége
Kosárlabda: rendkívül súlyos vereséget szenvedett első világbajnoki csoport mérkőzésén a magyar női válogatott.
Vastaps a Jezsuitának
Diáksport: átadták a Magyarország jó tanulója, jó sportolója pályázat legeredményesebb fiataljainak járó elismeréseket.