Ugrás a tartalomra

Miskolcra érkezik a socca, jótékonykodva focizhatunk

Létrehozva
Folytatódik a Socca Hungary jótékonysági sorozata, ami Nyíregyháza után ezúttal Miskolcra érkezik.
Kép

A Miskolci Egyetemen augusztus 7-én megrendezendő tornán a Miskolc Város Sportjáért Közalapítvány számára gyűjtenek adományokat, ami számos lehetőséget biztosít a sportolni vágyóknak.

Salló Gábor, a socca Borsod-Abaúj-Zemplén megyei vezetője lapunk érdeklődésére elmondta, számos gyereknek nincs lehetősége sportolni, vagy a család nem engedheti meg magának az eszközvásárlást, ezért esett a választásuk az alapítványra. Hozzátette: céljuk a jótékonykodás mellett a sportág népszerűsítése. A mérkőzések reggel 8 órakor kezdődnek.

A socca Angliából indult útjára több mint tíz évvel ezelőtt, jelenleg világszerte mintegy 140 országban játsszák, mára pedig Magyarországon is több megyében rendeznek bajnokságot. Utóbbi viszont teljesen külön áll a miskolci, egynapos karitatív rendezvénytől.

Fontos tudni, hogy csak amatőrök űzhetik versenyszerűen. A futsaltól abban is különbözik, hogy szabadtéren játsszák füvön vagy műfüvön, míg a pályán lévő játékosok számában is eltérnek a szabályok. Ugyanakkor például a becsúszásra ugyanazok az előírások vonatkoznak (tilos emberre irányulnia).

A torna fővédnöke Veres Pál polgármester.

Ez is érdekelhet

Hatgólos pólóvereség
SportMiskolc
Vízilabda, E.ON férfi OB I-es bajnokság, alapszakasz, 1. csoport, 13. forduló.
Lalik Petra harmadik lett
SportMiskolc
52. fedett pályás atlétikai magyar bajnokság és téli dobó bajnokság, Nyíregyháza.
Nem volt esélyük, simán kikaptak
Sport
Férfi kézilabda NB I/B, 19. forduló: diósgyőri vereség.
Védőjátékuk csődöt mondott
SportMiskolc
Férfi kosárlabda NB I/B, Piros csoport, alapszakasz, 21. forduló.