Ugrás a tartalomra

Pont nélkül távozott Szolnokról a DVTK

Létrehozva
A Merkantil Bank Liga 5. fordulójában Szolnokon vendégszerepelt a diósgyőri labdarúgócsapat. A mérkőzésen a hazaiak szereztek vezetést az első félidő hajrájában, majd szünet után egy pontrúgást követően megduplázták előnyüket. A DVTK-nak nem volt válasza, így pont nélkül távoztak Szolnokról.

Eredmény:

Szolnoki MÁV FC - Diósgyőri VTK 2-0 (1-0)
Szolnok, Tiszaligeti Stadion, 1200 néző. Játékvezető: Káprály Mihály (Baghy Csaba, Szilágyi Norbert).
Szolnok: Csáki - Molnár R., Szekszárdi T., Szabó A., Tóth B., Lakatos Cs. - Tömösvári, Sipos Z., Tisza K. - Kurdics, Lakatos I.  Vezetőedző: Csábi József.
DVTK: Póser - Eperjesi, Hegedűs J., Szatmári Cs., Bárdos -  Zsemlye, Oláh B., Németh Má. - Suljić, Horváth Z., Hornyák .Vezetőedző: Kondás Elemér.

Edzői értékelés

Csábi József: - Gratulálok a csapatomnak! Úgy érzem, egy percig nem volt kérdés, hogy megérdemelt győzelmet arattunk ma. Büszkeséggel tölt el, hogy fordulóról fordulóra javultunk, úgy, hogy viszonylag sok hiányzónk van. Ma Szekszárdi Tamás bokája fordult ki, a végén már Tisza Kálmán játszott belső védőt. Arra is büszke vagyok, hogy négy szolnoki fiatallal kezdtük a mérkőzést. Remélem, nem hangzik nagyképűségnek, de megérdemelt győzelmet arattunk. Egy feljutásra aspiráló csapatot taktikailag és mentálisan is felülmúltunk. A második helyen állunk, most kell a földön maradni, mert sok van még hátra. Továbbra is az a célunk, ami eddig, építeni a csapatot.

Kondás Elemér: -  Az az igazság, hogy az ellenfelünk minden területen jobb volt ma este, a hibáinkat szigorúan kihasználták. Majd az előny birtokában nagyon masszívan védekeztek, és abból próbáltak kontrákat vezetni. 
A bekapott gól után igyekeztünk változtatni, többféle felállásban is játszottunk, azaz inkább csak  szenvedtünk. Küzdeni küzdöttünk, de az kevés volt a gólszerzéshez. Amikor odakerültünk a kapu elé, akkor ránk is igaz, hogy a szegény embert az ág is húzza. Hiába találtuk el pontrúgás után a labdát, nem választottunk jó megoldást, ellenfelünk a kapuba fejelt, mi pedig mellé. Ilyen gólokat nem lehet kapni, sokkal nagyobb felelősséggel kell futballozni.

Ez is érdekelhet

Nigéria ellen javítottak
SportVilág
Kosárlabda: a magyar női válogatott szombaton délután győzelmet aratott a Németországban zajló világbajnokságon.
Másfél évtized után újra látták egymást
SportMiskolc
Súlyemelés: találkozót tartottak a diósgyőriek egykori sportolói.
Nagyon csúnya lett a vége
SportMiskolcVilág
Kosárlabda: rendkívül súlyos vereséget szenvedett első világbajnoki csoport mérkőzésén a magyar női válogatott.
Vastaps a Jezsuitának
SportMiskolcBelföld
Diáksport: átadták a Magyarország jó tanulója, jó sportolója pályázat legeredményesebb fiataljainak járó elismeréseket.