Ugrás a tartalomra

Kétgólos hátrányból mentett a DVTK

Létrehozva
A Merkantil Bank Liga 7. fordulójában már a 2. percben hátrányba került a DVTK Győrben. A második félidő is hazai góllal indult, majd Molnár Gábor fejjel szépített, miként Könyves Norbert is fejjel egyenlített. Ezzel kétgólos hátrányból mentett pontot a DVTK.
Kép
Forrás: dvtk.eu

WKW ETO FC Győr - Diósgyőri VTK 2-2 (1-0)

Edzői értékelések

Klausz László: – Igazságos eredmény született. A DVTK végig nyomást gyakorolt ránk. Ellenfelünk jó csapat, jó játékosokból áll, egyes játékelemekből mégis gólokat tudtunk szerezni. Fáj, hogy 2-0-ról 2-2 lett a vége, de az egész csapat tisztességgel helyt állt. Nem ezen a meccsen, hanem az Ajka és a Szentlőrinc elleni találkozón elveszített pontokon kell búslakodni.

Kondás Elemér: – Azt tudtuk, hogy az ETO hazai pályán veszélyes, ezért nehéz mérkőzésre készültünk. Alig kezdtük el a mérkőzést, és a saját magunk dolgát nehezítettük meg: a saját kapunkba fejeltük a labdát az első szögletből. Ezt követően nagy erőket mozgósítottunk, rendszert is váltottunk. A szünet után ismét dekoncentráltan kezdtünk, és újabb gólt kaptunk. Viszont ebből a helyzetből sikerült felállni. Az első félidőben is alakítottunk ki gólhelyzetet, de ekkor még nem sikerült értékesíteni. A második félidőben viszont kétszer is betaláltunk, és meg volt az esélyünk a győzelemre is. A csapat 0-2-ről felállt idegenben, ezért dicséret illeti őket. 
Ugyanakkor hiányérzetem van, mert Győrben hagytunk két pontot. Amikor kiegyenlítettünk, akkor nálunk volt a lélektani előny, ha Zsemlye jól találja el fejjel a labdát öt méterről, akkor a kapus biztosan nem védte volna, és zsebben a mérkőzés. Ez lett volna az igazi csattanó.

Ez is érdekelhet

Hatgólos pólóvereség
SportMiskolc
Vízilabda, E.ON férfi OB I-es bajnokság, alapszakasz, 1. csoport, 13. forduló.
Lalik Petra harmadik lett
SportMiskolc
52. fedett pályás atlétikai magyar bajnokság és téli dobó bajnokság, Nyíregyháza.
Nem volt esélyük, simán kikaptak
Sport
Férfi kézilabda NB I/B, 19. forduló: diósgyőri vereség.
Védőjátékuk csődöt mondott
SportMiskolc
Férfi kosárlabda NB I/B, Piros csoport, alapszakasz, 21. forduló.