A versenyen részt vett Parti András is, aki 2008 óta négyszeres olimpikon. – Alapvetően minden a terveim szerint alakult. Mondjuk, egy kis szerencsém is volt, mert a srácok, akikkel az első helyért küzdöttem, egy maratonon vettek részt tegnap. A pálya kedvemre való volt, hosszú emelkedővel, ami nem extrém technikát igénylő, de mégis élvezetes – mondta, majd beavatott olimpiai tapasztalataiba. – A szervezők annyira durva pályát raktak össze, hogy nehéz volt nem hibázni. Egyszer én is a földre kerültem. Ami nehézség volt még, hogy rendkívül magas hőérzetünk volt a páratartalom miatt. Elmondhatom, hogy mostanra lement rólam egy nagy stressz. Ahhoz képest már minden versenyt kisebbnek él meg az ember, minden nyugisabb, attól függetlenül is, hogy több helyre hívnak, több kötelezettségem van vinni a sportág hírnevét, de ezt én szeretem – nyilatkozta.
Fák között vágtattak kétkeréken Komlóstetőn
Ez is érdekelhet
Ötödik lett Montenegróban
Cselgáncs: Podgorica adott otthont a juniorok hétvégén rendezett Európa-bajnokságának.
Nigéria ellen javítottak
Kosárlabda: a magyar női válogatott szombaton délután győzelmet aratott a Németországban zajló világbajnokságon.
Másfél évtized után újra látták egymást
Súlyemelés: találkozót tartottak a diósgyőriek egykori sportolói.
Nagyon csúnya lett a vége
Kosárlabda: rendkívül súlyos vereséget szenvedett első világbajnoki csoport mérkőzésén a magyar női válogatott.