Ugrás a tartalomra

Miskolcon ösztöndíjjal is támogatják a fiatal tehetségeket

Létrehozva
Folytatódik a DVTK Ösztöndíj program, ami idén – a klub felkérésére – a város és sikeres helyi vállalkozások támogatásával egészült ki.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

Három éve indította útjára a DVTK – a miskolci gimnáziumokkal közösen – azt az ösztöndíj-programját, amelynek célja, hogy minden évben hatvan, Miskolcon tanuló tehetséges fiatal felkészülését és fejlődését segítsék közösen a város legkiválóbb tanáraival.

Hatvan tehetséges fiatal részesülhet idén a DVTK ösztöndíjából – havonta 25 ezer forintot kapnak a pályázaton nyertes, miskolci gimnáziumokban tanuló diákok.

A tanév ünnepélyes megnyitóján Veres Pál polgármester elmondta, a három éve indult kezdeményezés párját ritkítja az országban.
– Matematika tanárként és volt igazgatóként külön öröm számomra, hogy létrejött ez a program. Vallom, hogy komoly, szigorú munkával lehet eredményeket elérni. Arra bíztatok mindenkit, vegyen részt ezeken a pályázatokon. Bízom benne, hogy a Miskolci Egyetemet egyre több középiskolás választja majd, s később is a városban maradnak, dolgoznak. Rímelve az FC Barcelona jelmondatára: a DVTK több mint egy csapat, és ezt az ösztöndíjprogrammal is bebizonyította a klub – összegzett a városvezető.

Sántha Gergely, a DVTK elnöke jó érzésének adott hangot, hogy a klub egy olyan program alapítója és aktív szereplője, ami egyedi, és a miskolci tehetségekért, Miskolc jövőjéért tenni akaró embereket csoportosít.

– A program sikeresnek bizonyult, de nem állunk meg itt, hiszen a programban résztvevő partnereinkkel, valamint a Miskolci Egyetemmel és Miskolc városával karöltve elkezdünk kidolgozni egy életpályamodellt, ami a programban részt vevő gimnazisták életútját követi tovább. Számukra további támogatást és fejlődési lehetőséget biztosít a Miskolci Egyetem keretein belül, majd a diploma megszerzését követően segíti a már végzett diplomás szakemberek elhelyezkedését és pályakezdését Miskolcon.

A 2018-ban indult DVTK tanulmányi ösztöndíjprogram fő célja a tehetséges diákok számára rendszeres magas színvonalú tehetséggondozó szakkörök szervezése, valamint a diákok tanulmányaihoz és versenyeztetéshez szükséges anyagi feltételek biztosítása.

Ez is érdekelhet

Miskolci születésű fiatalember lett az országos nyílt sakkbajnok
SportMiskolcBelföld
A miskolci születésű Korpa Bence veretlenül lett 2026 nyílt magyar bajnoka, a nagykanizsai sakk egyesület fennállásának 100. évfordulója alkalmából meghirdetett Kanizsa Openen a Kanizsa Arénában, amely egyben nyílt Magyar Bajnokságként hirdettek meg augusztus végén.
Ötödik lett Montenegróban
SportMiskolcVilág
Cselgáncs: Podgorica adott otthont a juniorok hétvégén rendezett Európa-bajnokságának.
Nigéria ellen javítottak
SportVilág
Kosárlabda: a magyar női válogatott szombaton délután győzelmet aratott a Németországban zajló világbajnokságon.
Másfél évtized után újra látták egymást
SportMiskolc
Súlyemelés: találkozót tartottak a diósgyőriek egykori sportolói.