Ugrás a tartalomra

Komoly nevekkel erősödhet a Barca edzői stábja

Létrehozva
Xavi, az FC Barcelona új vezetőedzője stábjához csatlakozhat a futballcsapat korábbi két klasszis játékosa.

A Mundo Deportivo szaklap szerint a brazil Dani Alves és a katalán Carles Puyol lehet Xavi segítője a Barcánál. A katalán sportnapilap a klubelnök Joan Laportára hivatkozva szolgált a két névvel.

„Dani Alves és Puyol nagyon jó kapcsolatot ápol Xavival, és mindig készek voltak segíteni a Barcelonát. Ha szükséges, most is ezt fogják tenni” – idézte Laportét az újság.

A klub hosszas tárgyalások és egyeztetések végén, szombatra virradóra jelentette be korábbi legendás játékosának szerződtetését, aki eddig a katari asz-Szadd együttesét irányította. A holland Ronald Koemant váltó, 41 éves tréner hétfőn, a stadion gyepén írta alá 2024-ig szóló szerződését. Utóbb elárulta, hogy a Barcával egyidőben a brazil válogatotthoz is hívták Tite szövetségi kapitány segítőjének, de a dél-amerikai ajánlat elfogadása helyett egykori klubjának invitálására mondott igent.

Xavitól – aki csaknem negyedszázadig játszott a Barcelonában és a felnőtt csapatban 767 mérkőzésen lépett pályára – azt remélik, hogy kivezeti az együttest jelenlegi nehéz helyzetéből, és egy új, sikeres korszakot kezd a klubnál. Xavi a katalánok elitalakulatával 1998 és 2015 között 25 trófeát nyert, közte nyolc spanyol címet, három Király Kupát és négy Bajnokok Ligáját.

Ez is érdekelhet

Miskolci születésű fiatalember lett az országos nyílt sakkbajnok
SportMiskolcBelföld
A miskolci születésű Korpa Bence veretlenül lett 2026 nyílt magyar bajnoka, a nagykanizsai sakk egyesület fennállásának 100. évfordulója alkalmából meghirdetett Kanizsa Openen a Kanizsa Arénában, amely egyben nyílt Magyar Bajnokságként hirdettek meg augusztus végén.
Ötödik lett Montenegróban
SportMiskolcVilág
Cselgáncs: Podgorica adott otthont a juniorok hétvégén rendezett Európa-bajnokságának.
Nigéria ellen javítottak
SportVilág
Kosárlabda: a magyar női válogatott szombaton délután győzelmet aratott a Németországban zajló világbajnokságon.
Másfél évtized után újra látták egymást
SportMiskolc
Súlyemelés: találkozót tartottak a diósgyőriek egykori sportolói.