Ugrás a tartalomra

Új szezon olimpiai reményekkel

Létrehozva
A hétvégén megkezdi az olimpiai kvalifikációs időszakot Kékesi Márton, a DVTK férfi sízője.

Jövő februárban Peking ad otthont a XXIV. téli olimpiai játékoknak, Kékesi Márton számára most jön az egyik legfontosabb időszak: a következő hetekben eldől, hogy ismét ő képviselheti-e hazánkat a viadalon. A még mindig csak húszas évei közepén járó sportoló ugyanis – öt felnőtt világbajnokság mellett – már részt vett a világ legnagyobb sporteseményén: ő az első magyar sportoló, aki minden alpesi számban indult olimpián (2018, Pjongcsang) és világbajnokságon (2017 St. Moritz) is. Dél-Koreában szlalomban az előkelő harmincadik helyen zárt az ötkarikás játékokon, míg a legutóbbi, 2021-es alpesi sívilágbajnokságon szintén ebben a számban a 25. lett Cortina d’Ampezzoban.

– Az olimpiai kvalifikáció a cél az idei szezonban, szeretném megszerezni az egyetlen magyar férfi kvótát – mondta a Miskolc Televíziónak Kékesi Márton. – Most fog kicsúcsosodni a formaidőzítésem, kezdem egyre jobban felszívni magam erőnlétben és technikailag is. Az első verseny persze mindig nagyobb izgalommal jár: új szezon, ráadásul új egyesületnél, a DVTK-nál, és persze az olimpia is extra nyomás. A fokozatosság elvét követve fejben is jól össze kell raknom magam. Az egyik legküzdelmesebb olimpiai kvalifikáció lesz ez, amiben a diósgyőri klub nagyban tud segíteni. A 2019-es keresztszalag-szakadásom a múlté, már teljes értékű munkát tudok végezni.

Kép
Archív, Fotó: dvtk.eu

Az úgynevezett FIS-pontok alapján lehet megszerezni a kvótát az olimpiára, aminek hátránya, hogy nem mindenki ugyanazon a versenyen vesz részt.

– Ebben a sportágban többen is képesek lennének indulni, de tényleg csak a legjobb mehet. Én már voltam olimpián, de továbbra is szeretném bizonyítani mindenkinek, hogy én vagyok a legjobb.

A hétvégén Ausztriában kezdi meg Kékesi a kvalifikációt egy nemzetközi nyílt szlalomversennyel, aztán két nap szünet után Olaszországba utazik, ahol technikai számokban – óriás műlesiklás, műlesiklás – fog versenyezni. Ha december végén is szoros marad az állás, akkor „szétlövés” következik januárban, ez megvalósulhat versenyszituáció vagy időméréses edzés során, amik mindkét esetben többnaposak.

A Kékesi Mártonnal készült hosszabb interjút a Miskolc Televízió Sportpercek című műsorában láthatják kedden 18:25-től.

Ez is érdekelhet

Miskolci születésű fiatalember lett az országos nyílt sakkbajnok
SportMiskolcBelföld
A miskolci születésű Korpa Bence veretlenül lett 2026 nyílt magyar bajnoka, a nagykanizsai sakk egyesület fennállásának 100. évfordulója alkalmából meghirdetett Kanizsa Openen a Kanizsa Arénában, amely egyben nyílt Magyar Bajnokságként hirdettek meg augusztus végén.
Ötödik lett Montenegróban
SportMiskolcVilág
Cselgáncs: Podgorica adott otthont a juniorok hétvégén rendezett Európa-bajnokságának.
Nigéria ellen javítottak
SportVilág
Kosárlabda: a magyar női válogatott szombaton délután győzelmet aratott a Németországban zajló világbajnokságon.
Másfél évtized után újra látták egymást
SportMiskolc
Súlyemelés: találkozót tartottak a diósgyőriek egykori sportolói.