Ugrás a tartalomra

Harcos bombázóval erősített a DVTK

Létrehozva
A hatalmas lövőerejéről is ismert 32 éves Lucas az elmúlt idényekben a Kisvárdát vezette kapitányként. Az első két osztályban eddigi pályafutása során összesen több mint háromszáz bajnokit játszott.
Kép
Fotó: dvtk.eu

Tapasztalt védekező középpályást vett kölcsönbe vételi opcióval a DVTK – jelentette be hétfőn a klub hivatalos honlapja.

Lucas egy harcos, jó mentalitású középpályás, akire ráillik az a kép, amit egy diósgyőri játékostól elvárunk – méltatta az új igazolást Benczés Miklós sportigazgató. – Igazi vezéregyéniség, nem véletlenül viselte a csapatkapitányi karszalagot éveken keresztül Kisvárdán.

A brazil származású játékos a középpálya több posztján bevethető, elsősorban labdaszerzésben lesz hasznára a csapatnak, de több bombagóljára is emlékezhetünk. Érkezésével bővülnek a szakmai stáb variációs lehetőségei a középpályán, ami azért is fontos, mert hosszú tavasz elé néz a DVTK, ahol a fiatalok mellett szükség lesz a rutinra is.

– Lucas sérülése a múlté, már a nyáron is szerettük volna leigazolni, de akkor még nem adta a klubja. Ősszel nem tudta magát beverekedni a csapatba, így most elengedték. Egyelőre kölcsönbe érkezik, de opcióval rendelkezünk a szerződés véglegesítésére – tudatta Benczés.

Lucas örömét fejezte ki, hogy magára öltheti a diósgyőriek mezét.

– A DVTK nagy tradíciókkal rendelkezik, megtiszteltetés számomra, hogy ennek a csapatnak a mezében futballozhatok. Az utolsó fél év nekem személy szerint nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, de most egy új kihívás előtt állok, és biztos vagyok benne, hogy el tudjuk érni a célt, amit a klub kitűzött maga elé. Alig várom, hogy elkezdjem az edzést a srácokkal, akik közül sokakkal játszottam már együtt, és a szakmai stáb tagjai sem ismeretlenek: Kondás Elemérrel dolgoztam már korábban, és Igor Bogdanovic csapattársam is volt. Bízom benne, hogy gyorsan be tudok illeszkedni.

Lucas az alapos orvosi vizsgálatot követően hétfőn aláírta szerződését, és délután már új társaival kezdi meg a felkészülést Diósgyőrben, majd természetesen elutazik a spanyolországi edzőtáborba.

Ez is érdekelhet

Miskolci születésű fiatalember lett az országos nyílt sakkbajnok
SportMiskolcBelföld
A miskolci születésű Korpa Bence veretlenül lett 2026 nyílt magyar bajnoka, a nagykanizsai sakk egyesület fennállásának 100. évfordulója alkalmából meghirdetett Kanizsa Openen a Kanizsa Arénában, amely egyben nyílt Magyar Bajnokságként hirdettek meg augusztus végén.
Ötödik lett Montenegróban
SportMiskolcVilág
Cselgáncs: Podgorica adott otthont a juniorok hétvégén rendezett Európa-bajnokságának.
Nigéria ellen javítottak
SportVilág
Kosárlabda: a magyar női válogatott szombaton délután győzelmet aratott a Németországban zajló világbajnokságon.
Másfél évtized után újra látták egymást
SportMiskolc
Súlyemelés: találkozót tartottak a diósgyőriek egykori sportolói.