Ugrás a tartalomra

Visszatérnek a HFL-be a miskolciak

Létrehozva
A miskolci amerikaifoci-csapat ismét a legjobbak között szerepel majd a 2022-es bajnokságban – mondta a Miskolc Televízió szubjektív „kibeszélő” sportműsorában, a Highlights-ban a csapat szakosztályvezetője.
Kép
Fotó: Mocsári László

Aggod Péter felelevenítette, hogy a Covid meggyengítette ezt a sportágat is, de úgy néz ki, lassan sikerül kiverekedni magukat a gödörből. Olyannyira, hogy markáns célt tűztek ki maguk elé az idei évre: ismét a HFL-ben szerepelnek majd ebben az évben. Ehhez még tavaly júliusban megszerezték a jogot azzal, hogy megnyerték a Divízió I-et.

– A csapatvezetés úgy döntött, hogy idén újra megpróbálunk helyt állni a legjobbak között – mondta.

A nevezést beadták, pénteken pedig megkezdik a felkészülést a rendészeti szakgimnázium tornacsarnokában. „Építkezünk”, fogalmazott Aggod Péter, részletezve, hogy folyamatosan tárgyalnak szponzorokkal, edzőkkel és játékosokkal egyaránt.

– Büszkén mondhatom, hogy vannak komoly érdeklődők, hiszen a legmagasabban jegyzett magyar liga sokak számára vonzó. Egy játékosnak például jóval könnyebb a HFL-ből bekerülnie a válogatottba, mint alacsonyabb osztályokból – mutatott rá.

Az igazolások mellett persze a mag marad miskolci, a játékosok legalább 80 százaléka itteni lesz. Hozzájuk csatlakozhatnak például az Eger Heroesból, és lesz pár import játékos is. A lényeg, hogy minél mélyebb legyen a keret.

A bajnokság alapszakasza áprilisban kezdődik a miskolciak mellett a Fehérvár Enthroners, a Győr Sharks, a Budapest Cowbells és a Budapest Wolves részvételével.

– Szeretnénk újra megvetni a lábunkat a HFL-ben, de ehhez sok mindent vissza kell építeni, ami a világjárvány előtt megvolt. Nagyjából úgy tudom elképzelni a visszatérésünket, mint amikor először elindultunk a ligában; fel kell venni a ritmust, hiszen itt azért sokkal pörgősebb a játék. De úgy gondolom, a srácok állni fogják a sarat.

Az NFL aktualitásairól, a rájátszás küzdelmeiről is szó esett a Highlights legutóbbi adásában, ami itt nézhető vissza:

Ez is érdekelhet

Miskolci születésű fiatalember lett az országos nyílt sakkbajnok
SportMiskolcBelföld
A miskolci születésű Korpa Bence veretlenül lett 2026 nyílt magyar bajnoka, a nagykanizsai sakk egyesület fennállásának 100. évfordulója alkalmából meghirdetett Kanizsa Openen a Kanizsa Arénában, amely egyben nyílt Magyar Bajnokságként hirdettek meg augusztus végén.
Ötödik lett Montenegróban
SportMiskolcVilág
Cselgáncs: Podgorica adott otthont a juniorok hétvégén rendezett Európa-bajnokságának.
Nigéria ellen javítottak
SportVilág
Kosárlabda: a magyar női válogatott szombaton délután győzelmet aratott a Németországban zajló világbajnokságon.
Másfél évtized után újra látták egymást
SportMiskolc
Súlyemelés: találkozót tartottak a diósgyőriek egykori sportolói.