Ugrás a tartalomra

A listavezető Cegléd érkezik a Körcsarnokba

Létrehozva
Az NB I/B Zöld-csoportos férfi kosárlabda bajnokság 20. fordulójában, február 11-én, pénteken 17.30-tól a listavezető Cegléd KE gárdáját fogadja a Körcsarnokban a második helyen tanyázó MEAFC-Miskolc.
Kép

Kiemelt rangadónak nevezhetjük az előttünk álló mérkőzést, hiszen a csoport jelenlegi első helyezettje, a Cegléd játszik a második helyezettel, jelesül velünk. - fogalmazott Váczi Péter, a MEAFC-Miskolc vezetőedzője. - Amennyire tudtunk, próbáltunk felkészülni ellenfelünk játékából, van elképzelésünk arra vonatkozóan, hogy tudnánk sikerrel venni ezt az akadályt. Kisebb sérüléseink voltak a héten, de ezek nem befolyásolják az összeállításunkat, teljes kerettel készülünk az összecsapásra. Hazai pályán nem lehet más célunk, mint a győzelem, mellyel kicsit megléphetnénk a tabellán mögöttünk állóktól.  Győzelmünk esetén valós esélyünk maradna arra is, hogy beérjük a listavezető Ceglédet.

A 17.30-kor kezdődő mérkőzés megtekintése ingyenes, de védettségi igazolvány felmutatása és a maszk viselése kötelező!

Ez is érdekelhet

Miskolci születésű fiatalember lett az országos nyílt sakkbajnok
SportMiskolcBelföld
A miskolci születésű Korpa Bence veretlenül lett 2026 nyílt magyar bajnoka, a nagykanizsai sakk egyesület fennállásának 100. évfordulója alkalmából meghirdetett Kanizsa Openen a Kanizsa Arénában, amely egyben nyílt Magyar Bajnokságként hirdettek meg augusztus végén.
Ötödik lett Montenegróban
SportMiskolcVilág
Cselgáncs: Podgorica adott otthont a juniorok hétvégén rendezett Európa-bajnokságának.
Nigéria ellen javítottak
SportVilág
Kosárlabda: a magyar női válogatott szombaton délután győzelmet aratott a Németországban zajló világbajnokságon.
Másfél évtized után újra látták egymást
SportMiskolc
Súlyemelés: találkozót tartottak a diósgyőriek egykori sportolói.