Ugrás a tartalomra

Kupagyőztes kosarasokat köszöntött Miskolc polgármestere

Létrehozva
A DVTK női kosárcsapatát fogadta Veres Pál kedden a városháza Dísztermében.

Egy újabb emlékezetes sportsiker, a DVTK női kosarasainak kupagyőzelme adta annak az ünnepélyes találkozónak az apropóját, aminek a városháza adott otthont. Kékesi Márton olimpikon után ugyanis a Diósgyőr kosárlabdacsapatát látta vendégül Miskolc polgármestere, aki az elmúlt időszak legnagyobb sikerének nevezete a diósgyőri kupaaranyat.

Mint ismert, a DVTK női kosárlabdacsapata negyedik kupaaranyát szerezte meg nemrégiben, 1993, 1994 és 2016 után 2022-ben is elhódítva a Magyar Kupát. Ebből az alkalomból fogadta a csapat játékosait, vezetését és segítőit Veres Pál polgármester. A városvezető hihetetlennek és emlékezetesnek nevezte a csapat DVTK Arénában nyújtott teljesítményét.

Kép

– A kupa megnyerése óriási fegyvertény, amit polgármesterként, a város polgárai nevében meg kell, hogy köszönjek. Ezért kezdeményeztem ezt a találkozást – mutatott rá Veres Pál.

A kosárlabdázás összes szépségét megmutatta a hazai pályán mutatott menetelés a városvezető szerint, aki több mérkőzést is a helyszínen szurkolt végig.

– A döntőben az egység, az összefogás és a hihetetlen akarás hozta meg a sikert. Ott együtt dobbant mindenkinek a szíve. Nagyon büszke voltam miskolciként – hangsúlyozta a polgármester, kérve a csapatot, hogy még sok ilyen élményhez segítsék majd a szurkolóikat.

Kép

Szabó Tamáshoz, a DVTK ügyvezetőjéhez fordulva a város vezetője kifejtette azt is, hogy a sportágra érdemes energiákat és anyagi forrásokat áldozni, hiszen látható: valódi sikert lehet elérni.

Az eseményre nem érkezett üres kézzel a DVTK, a büszke csapatkapitány, Kányási Veronika kezében ott volt a kupaserleg. De ott volt egy dedikált csapatfotó is, amivel a polgármesternek kedveskedtek.

Preview Image
Mocsári László képgalériája

A játékosok oklevelet és ajándékot kaptak, és az egyéni gratulációk mellett Völgyi Péter vezetőedző átvehette Miskolc város emlékplakettjét is. A jó hangulatú találkozót végül egy közös csoportképpel zárták le a résztvevők.

Ez is érdekelhet

Szervezettek voltak, mint a szakszervezet
SportBorsod-Abaúj-Zemplén
Labdarúgás, Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei I. osztály, 17. forduló.
Diósgyőri hatvannégy kockás diadal
SportBorsod-Abaúj-Zemplén
Tíz város a magyar sakkozásért verseny, Edelény, 2 ország, 59 játékos, 4 csoport, 7 forduló, 2x10 perc + lépésenként 5 másodperc bónusz.
Hatgólos pólóvereség
SportMiskolc
Vízilabda, E.ON férfi OB I-es bajnokság, alapszakasz, 1. csoport, 13. forduló.
Lalik Petra harmadik lett
SportMiskolc
52. fedett pályás atlétikai magyar bajnokság és téli dobó bajnokság, Nyíregyháza.