Ugrás a tartalomra

Nemzetközi verseny - Kék vízben úsztak a zöld célokért

Létrehozva
Szombaton is folytatódtak a víz világnapja alkalmából rendezett úszóversenyek: a két nap alatt mintegy harminc versenyszámban tizenhét klub vett részt, melyek közül három (a kassai, a nagybányai és a kolozsvári) határon túlról érkezett Miskolcra.
Preview Image
Mocsári László képgalériája a versenyről

Pénteken álltak rajtkőre a XVI. Víz Világnapja Úszóverseny nevezői. A megmérettetés kettős célt szolgál: a felkészülés során az edzők és a szakvezetők a víz mindennapi szerepének a fontosságán túl felhívják a figyelmet a szelektív hulladékgyűjtés jelentőségére is. A szombati III. Szelektív Kupával együtt komplett olimpiai programot vonultattak fel a Kemény Dénes Uszodában: mintegy harminc versenyszámban tizenhét klub vett részt, melyek közül három (a kassai, a nagybányai és a kolozsvári) határon túlról érkezett Miskolcra.

 

Ez is érdekelhet

Miskolci születésű fiatalember lett az országos nyílt sakkbajnok
SportMiskolcBelföld
A miskolci születésű Korpa Bence veretlenül lett 2026 nyílt magyar bajnoka, a nagykanizsai sakk egyesület fennállásának 100. évfordulója alkalmából meghirdetett Kanizsa Openen a Kanizsa Arénában, amely egyben nyílt Magyar Bajnokságként hirdettek meg augusztus végén.
Ötödik lett Montenegróban
SportMiskolcVilág
Cselgáncs: Podgorica adott otthont a juniorok hétvégén rendezett Európa-bajnokságának.
Nigéria ellen javítottak
SportVilág
Kosárlabda: a magyar női válogatott szombaton délután győzelmet aratott a Németországban zajló világbajnokságon.
Másfél évtized után újra látták egymást
SportMiskolc
Súlyemelés: találkozót tartottak a diósgyőriek egykori sportolói.