Ugrás a tartalomra

Nemzetközi siker mazsorettben

Létrehozva
A horvátországi Petrinjaban rendezték meg hétvégén a III. Golden Heart nemzetközi mazsorettversenyt, ahol több mint száz produkciót láthatott a közönség és a zsűri.
Kép

Magyarországot a Miskolci Majorette Együttes versenyzője, Czinege Szonja képviselte. Szonja mindkét versenyszámában a dobogón végzett: szóló mace produkciója 1., szóló 2bot produkciója pedig 2. helyet ért.

Szonja a három héttel ezelőtti verseny mindkét számában magyar bajnok lett, így automatikusan kvalifikálta magát a június végi zadari Európa-bajnokságra.

- A legrangosabb európai verseny felkészülési folyamatában mindenképp hasznos a nemzetközi versenyeken való megmérettetés - mondta Grán Orsolya, az együttes művészeti vezetője.

Ez is érdekelhet

Miskolci születésű fiatalember lett az országos nyílt sakkbajnok
SportMiskolcBelföld
A miskolci születésű Korpa Bence veretlenül lett 2026 nyílt magyar bajnoka, a nagykanizsai sakk egyesület fennállásának 100. évfordulója alkalmából meghirdetett Kanizsa Openen a Kanizsa Arénában, amely egyben nyílt Magyar Bajnokságként hirdettek meg augusztus végén.
Ötödik lett Montenegróban
SportMiskolcVilág
Cselgáncs: Podgorica adott otthont a juniorok hétvégén rendezett Európa-bajnokságának.
Nigéria ellen javítottak
SportVilág
Kosárlabda: a magyar női válogatott szombaton délután győzelmet aratott a Németországban zajló világbajnokságon.
Másfél évtized után újra látták egymást
SportMiskolc
Súlyemelés: találkozót tartottak a diósgyőriek egykori sportolói.