Ugrás a tartalomra

Átruccantak Kassáról Miskolcra – futva

Létrehozva
Szombaton rendezték meg a IV. Kassa-Miskolc Ultramarathon nemzetközi hosszútávfutó versenyt. A versenyzők a 115 kilométeres távot egyéniben, párban, 5 és 10 tagú váltóban teljesíthették.

Jól futott a szombat Miskolcon, hiszen a Népkertben megrendezett Futókörök Napja mellett egy nemzetközi futóverseny célállomása is volt a város.

A testvérvárosok között negyedik alkalommal megrendezett Kassa-Miskolc Ultramarathon a kassai belvárosból indult szombat reggel, ezután a Hernád partjára vezetett a futók útja, akik Krasna és Nyzna Mysla érintése után, Kékednél lépték át a határt. A folytatásban Gönc, Vizsoly, Abaújszántó, Hernádkércs, Szikszó és Sajóvámos következett, míg a célt Miskolcon, a Szent István téren érték el.

Kép
Bódis Tamás "célfotója"; Fotók: Horváth Csongor

Egyéniben Bódis Tamás világbajnoki ezüstérmes futó győzedelmeskedett 9 órán belüli idővel. A célnál a Miskolc Televízió kérdésére elmondta, hogy nem ismerte a pályát teljes mértékben. „Minden elképzelésemet felülmúlta: sokkal nehezebb volt” – utalt egyebek mellett a földutakra és a szintemelkedésekre, amik külön megterhelők voltak.

Hozzátette, úgy érzi, jobban is tudott volna teljesíteni, de előző este gyomorproblémákkal küzdött, amik még szombaton is éreztették hatásukat. „Mindezek ellenére nagyon jó verseny volt, pozitív élményekkel távozom innen” – összegezte tapasztalatait.

Kép
Fotó: Horváth Csongor (archív)

A szervezőbizottság elnökeként Borkuti László kifejtette, hogy idén emelkedett a nevezők száma a tavalyihoz képest ebben talán az is közrejátszik, hogy 2021-ben novemberben, mostohább időjárási viszonyok között rendezték meg a versenyt.

„Vannak pozitív és negatív tapasztalatok is. Azt gondolom, hogy nem lehetünk elégedetlenek, a hangulatból mindenki számára kiderül, hogy ez egy szerethető rendezvény” – summázta a Szent István téren, fesztiváli hangulatban megtartott díjátadó előtt gondolatait.

Kép

A napot végül a Zenegép zenekar koncertje zárta.

Ez is érdekelhet

Miskolci születésű fiatalember lett az országos nyílt sakkbajnok
SportMiskolcBelföld
A miskolci születésű Korpa Bence veretlenül lett 2026 nyílt magyar bajnoka, a nagykanizsai sakk egyesület fennállásának 100. évfordulója alkalmából meghirdetett Kanizsa Openen a Kanizsa Arénában, amely egyben nyílt Magyar Bajnokságként hirdettek meg augusztus végén.
Ötödik lett Montenegróban
SportMiskolcVilág
Cselgáncs: Podgorica adott otthont a juniorok hétvégén rendezett Európa-bajnokságának.
Nigéria ellen javítottak
SportVilág
Kosárlabda: a magyar női válogatott szombaton délután győzelmet aratott a Németországban zajló világbajnokságon.
Másfél évtized után újra látták egymást
SportMiskolc
Súlyemelés: találkozót tartottak a diósgyőriek egykori sportolói.