Ugrás a tartalomra

MEFOB: négy arany, három ezüst, három bronz Miskolcon maradt

Létrehozva
Összesen tíz éremmel zártak a Miskolci Egyetem sportolói a Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokság (MEFOB) miskolci rendezésű, nyolc sportágat felvonultató fesztiválján.

A Miskolci Egyetem (ME) versenyzői hat sportágban képviseltették magukat, és mindegyikben született érem.

A férfi kosárlabdacsapat a bronzmérkőzést a Debreceni Egyetem csapatával játszotta. Nagy küzdelmet hozott a találkozó, amit végül a Miskolci Egyetem nyert 85-77-re.

Kép

Teniszben a férfi páros versenyben Földesi Máté, az ME versenyzője ezüstérmet szerzett, oldalán az MTSE (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) teniszezőjével, Cseh Márkkal. Vegyes párosban még fényesebb lett az érem, ugyanis Keresztes Palomával, a Kodolányi János Egyetem versenyzőjével együtt aranyérmet szerzett. De nem maradt el a bronz sem, ugyanis amatőr egyéniben megszerezte a harmadik helyet.

A dzsúdóversenyen is eredményes volt a Miskolci Egyetem, Czerlau Jennifer ugyanis női 70 kilogrammban aranyérmet szerzett.

Atlétikában Pótha Johanna 100 méter síkfutásban ezüstérmes lett, Bacsa Fanni pedig a 100 méter gátfutás mellett megnyerte a távolugrást is.

Kép

Asztaliteniszben Gál László Gergő amatőr férfi egyéniben képviselte a Miskolci Egyetemet, de olyan sikeresen, hogy végül a 3. helyen végzett.

A Miskolci Egyetem férfi futsal csapata ezüstérmes lett. A végletekig kiélezett döntőben, az utolsó percekben lőtt góllal győzött az ELTE együttese. A végeredmény így 3-2 az ELTE javára.

Ez is érdekelhet

Miskolci születésű fiatalember lett az országos nyílt sakkbajnok
SportMiskolcBelföld
A miskolci születésű Korpa Bence veretlenül lett 2026 nyílt magyar bajnoka, a nagykanizsai sakk egyesület fennállásának 100. évfordulója alkalmából meghirdetett Kanizsa Openen a Kanizsa Arénában, amely egyben nyílt Magyar Bajnokságként hirdettek meg augusztus végén.
Ötödik lett Montenegróban
SportMiskolcVilág
Cselgáncs: Podgorica adott otthont a juniorok hétvégén rendezett Európa-bajnokságának.
Nigéria ellen javítottak
SportVilág
Kosárlabda: a magyar női válogatott szombaton délután győzelmet aratott a Németországban zajló világbajnokságon.
Másfél évtized után újra látták egymást
SportMiskolc
Súlyemelés: találkozót tartottak a diósgyőriek egykori sportolói.